Kategória: Események

Cserkész fogadalomtétel Muzslyán

   A cserkésztevékenység egyik meghatározó mozzanata a cserkész fogadalomtétel. A cserkész jelöltek az iskolaév alatt járnak cserkész őrs gyűlésekre, kirándulásokra és nagyobb rendezvényekre. A cserkészév csúcsa a nyári tábor, ahol az évközben szerzett tudást a gyakorlatban is alkalmazni tudják. Mégis ki kell emelni, hogy cserkészmunkánk során a fogadalomtétel egy meghatározó pillanat minden cserkész életében. Az ….  Read More

Járdajavítás

Májusi hétköznapok Muzslyán

   A nagybecskereki Közművesítési Közvállalat munkásai — Muzslya Helyi Közösség Tanácsának közreműködésével — tavaszi takarítási, csinosítási akciót szerveztek a településen. Az akció keretében füvet kaszáltak a játszótereken, a piactéren, a temetőben és a Lehel Sportközpont parkjában, illetve összeszedték a szemetet a zöld övezetekről. A Muzslyai Újságnak nyilatkozva Palatinus Ervin tanácselnök elmondta, hogy az említett megmozdulások ….  Read More

Csomagosztás

Segíteni jó! – Ismét osztják a segélycsomagokat Muzslyán

   „Jót tenni – emberbaráti cselekedet!” mottóval ismét osztják a segélycsomagokat Muzslyán.    A helyi közösség valamennyi önkéntese – Nagybecskerek Város Önkormányzatának jovóltából – szerdán (május 13-án) és csütörtökön (május 14-én) több száz csomagot adott át azon polgárok számára, akik 30.000,00 dinárnál kevesebb nyugdíjjal rendelkeznek.    A humánus akció legvalószínűbb szerdán, május 20-án, fog folytatódni, ugyanis ….  Read More

Vigyázzunk egymásra!

   A koronavírus, ami a tél derekán még annyira távolinak tűnt, március eleje óta gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. Az országban rendkívüli állapotot rendeltek el, a 65 évnél (a falvakban a 70 évnél) idősebbek számára teljes kijárási tilalom lépett hatályba, a többiek délután 5 és hajnali 5 óra között nem hagyhatják el otthonaikat. Bezártak a szórakozóhelyek, ….  Read More

A koronavírus idején

   Megváltozott mindennapjainkról             A koronavírus-járvány sok tervet átír. Az emberek tiszteletben tartják a most életbe léptetett szabályokat, és amit fontos megtenniük, azt nem is olyan nehéz betartaniuk.          Környezetemben sok idős ember ki sem használta a vasárnapi vásárlási lehetőségeket, akkor ugyan kimozdulhattak volna otthonukból, mégsem tették meg. A fiatalabb családtagok, hozzátartozók  vagy akár szomszédok, ….  Read More

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én…”

   A Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében Kosztolányi Dezső: „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én…” mottóval egy alkalmi, kétnyelvű műsor keretében megünnepelték az anyanyelv nemzetközi napját. A muzslyai Hófehérke és a nagybecskereki Alice Csodaországban Óvodák növendékeit a szervezők nevében szerb nyelven Marijana Mišić Andrić, a Női Kezdeményezés Egyesület elnök asszonya, a házigazdák előtt pedig ….  Read More

Szalagavató ünnepség

Muzslyán ötödik alkalommal rendezték meg a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium és a helybeli Emmausz Fiúkollégium végzős tanulóinak szalagavató ünnepségét. Az ünnepség előtt szentmisét szolgáltattak a Szűz Mária Szent Neve templomban, mely keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta a jelenlevőket  és a szalagokat. A szentmise után a kollégium tornatermében ünnepi műsorra került sor, mely elején a szülőket, ….  Read More

A jövő focireménységei (első rész)

   A legfiatalabbak    Nagyon sok, igen tehetséges gyerek edz a Lehel Labdarúgó Klubban, nyolcvanöt egészen fiatal játékossal foglalkoznak az edzők. A legifjabbak közé tartoznak az óvodásoktól a negyedik osztályosokig, illetve az ötödiktől a nyolcadik osztályosokig. Az edzések jó hangulatban, nagy odafigyeléssel zajlanak, hiszen sok-sok bemelegítő gyakorlat, sok futás, cselezés, meg egyéb furfangos mozgás után ….  Read More

Kilencedszer is Téli Fesztivál volt Muzslyán

   Muzslyán kilenc éve indították útjára a téli fesztivált, amely mára már két részből áll össze, ugyanis ilyenkor tartják meg a hagyományos farsangi felvonulást, illetve rendezik meg a töpörtyűfesztivált. Erre az ünnepségre 2020. február 8-án került sor. A rendezvény télűző részében főleg a legfiatalabbakat célozták meg, a Hófehérke óvoda elől indult a farsangi menet, amelyben ….  Read More

Muzslya

Szorosabb kapcsolatot a polgárokkal

Új év, új kezdet – az időpont azonban alkalmas az előző év értékelésére is. Éppen erre kértük meg Palatinus Ervint, a muzslyai tanácselnököt, aki a múlt évre vonatkozóan a jelentős közművesítési munkálatok elvégzését emelte ki. Az új évben pedig amellett, hogy folytatni szeretné ezeket a tevékenységeket, jobb közreműködésre, szorosabb együttműködésre szólította fel a polgárokat.  Milyen ….  Read More