A jövő focireménységei (első rész)


   A legfiatalabbak

   Nagyon sok, igen tehetséges gyerek edz a Lehel Labdarúgó Klubban, nyolcvanöt egészen fiatal játékossal foglalkoznak az edzők. A legifjabbak közé tartoznak az óvodásoktól a negyedik osztályosokig, illetve az ötödiktől a nyolcadik osztályosokig. Az edzések jó hangulatban, nagy odafigyeléssel zajlanak, hiszen sok-sok bemelegítő gyakorlat, sok futás, cselezés, meg egyéb furfangos mozgás után sokkal jobban lehet komolyan játszani.

   Ebben a számban a legfiatalabbakkal foglalkozunk, Kurunci Csaba az edzőjük, akit egyszerűen imádnak a gyerekek, mert jó pedagógiai érzékkel megáldva gyakoroltatja a focizó palántákat. Összesen 65 gyermek nyüzsög az edzések idején, a beszélgetéskor történetesen az Emmausz Fiúkollégium tornatermében. Itt vegyes csoport van, tehát a fiúk mellett a lányok is ugyanolyan jól rúgják a bőrt, mintegy 20-an vannak, akik rendszeresen járnak a gyakorlatokra, sőt vannak, akik távolabbi falvakról jönnek, hozzák a szüleik a felkészülésre, az edzésre, akkor arról nem is érdemes beszélni, hogy ezeknek a csemetéknek mit is jelent ez a sport.

   Érdekességként említhető, hogy a lánykák, például a balettot, vagy más elfoglaltságot képesek otthagyni a labdarúgás miatt. Az edző mesélte, hogy először Erzsébetlakon kéredzkedtek be a csapatba a lányok, utána már addig jutottak, hogy a lányok nélkül nem is tudott összeállni a csapat, de itt kell megjegyezni, van rá példa, hogy a lányok szorgalmasabbaknak bizonyulnak a fiúknál, nyilván szóra hajlóbbak.

   Általában a hétvégeken meccsekre járnak, hiszen két ligában is serénykednek, a Minimaxi és az SOS ligában versenyeznek.   

   Az eredmények sem maradnak el, például jelenleg a 2009-es generáció a nyolc csapatból második helyen áll, a 2010-es csoport a nyolc csapatból a negyedik helyezett, a 2011-es évfolyamú gyerekek két csoportban játszanak, itt van egy lánycsapat, akik a nyolcból a negyedik helyen szerepelnek, a fiúcsapat pedig a kilenc csapatból az elsők a versenyben. A 2012-es csapat az első helyen van, ebben a kategóriában hat csapat versenyezik.

  • Kónya-Kovács Otília