A muzslyai Fókusz Klaszter Családi Gazdálkodók Egyesületének tagjai— néhány helyi civil szervezettel és egyesülettel, valamint a Helyi Közösség Tanácsával karöltve— a Lehel Sportközpont pályáin megrendezték a jubiláris, sorrendben tizedik Töpörtőfesztivált és farsangi felvonulást, illetve első ízben szerveztek pálinkaversenyt is. A rendezvény egy töpörtősűtő-versennyel vette kezdetét, amelyre az idén mintegy 25 csapat nevezett be Vajdaság valamennyi településéről. A legízletesebb töpörtőt a perlászi csapat szakácsai készítették el, míg a hagyományos tálalásért járó elismerést a muzslyai Szent Márton Borkedvelők Egyesülete érdemelte ki.
A tizedik Töpörtőfesztivált hivalatosan Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke nyitotta meg.
– Muzslyán egy olyan közösség él, amelyiknek megvan az életereje, amelyik töretlen, megvannak a szervezetek, megvannak az emberek, akik egymásra támaszkodva, egymással együttműködve egy ilyen eseményt életre tudnak kelteni.Azt látom, hogy nagyon sok, rengeteg kis közösség van, ahol ilyen és ehhez hasonló rendezvények vannak az év egész ideje alatt. Ez azért fontos, mert erőt ad a közösségnek. Azért fontos, mert összehozza, közös nevezőre hozza az embereket, azért fontos, mert ide vonzza a többieket – emelte ki Pásztor István.
Felelevenítve a régi szokásokat, a település apraja-nagyja álarcos, jelmezes farsangi felvonulást rendezett. A legfiatalabbak a szülők és nagyszülők kíséretében a falu központján végigsétálva vicces szavalatokkal és énekekkel csalták elő a helybelieket, majd a Lehel Női Kézilabdaklub pályájára érve — alkalmi jelenettel — búcsúztatták a telet és temették el a bőgőt. Ezt követően jelmezbemutatót is tartottak, mely keretében megválasztották, majd ajándékkal jutalmazták meg a legötletesebb jelmezek viselőit. A felvonuláson részt vettek a helybeli Hófehérke Óvoda növendékei, a Szervó Mihály Általános Iskola tanulói, az egyesületek képviselői és a hagyományápolók zenekara.
Az érdeklődők, akik az idén nagy számban látogattak el a rendezvényre, a töpörtőn kívül a híres muzslyai lángos, sült kolbászt, illetve egyéb, hagyományos disznótoros és falusi, tanyai ételek — sonka, szalonna, sajt stb. — közül is válogathattak. Az ízletes falatok elfogyasztása alatt a helybeli borászok forralt borral kedveskedtek nekik.
- Borbély Tivadar