Ifjúsági főzőverseny – az utánpótlás nevelése


A muzslyai RÉMUSZ Hagyományápolók Egyesülete immár hatodik alkalommal szervezte meg főzőversenyét a fiatalok részére, amelyen kilenc csapat vett részt. Érdekes, hogy egy versenyző egészen Sabácról jött el szüleivel, látva a közösségi médiában meghirdetett eseményt, érdekesnek találta, és benevezett, de a helybelieken és nagybecskerekieken kívül voltak főzőcskézők Tordáról is.

         Ennek a rendezvénynek az ötletét Bíró István, nyugalmazott pedagógus ajánlotta, aki Magyarországon dolgozott nevelőtanárként, ahol bográcsszakkört vezetett, amit a gyerekek nagyon szerettek. Miután hazaköltözött, a muzslyai iskolában osztályfőnökként évente kétszer főzőcskézett az osztályával. A Hagyományápolók Egyesülete e rendezvénytől azt reméli, hogy több fiatal is társul majd hozzájuk, hogy kissé felfiatalosítsák soraikat.

         A zsűri a Vidám hetes csapat csirkepaprikását első díjjal jutalmazta, a Szervó Mihály Általános Iskola V.4. osztályának csapatát és a sabáci Milica Milojevićet második díjban részesítette, míg a nagybecskereki Lea Malešev, a szintén nagybecskereki Jovan Agić, a tordai Orgonavirág ifi csapata, a helybeli Szentjánosbogarak nevű csapat, a MIF csapata és a Pindúr pandúrok csapata is harmadik díjat kapott. Minden csapatot felnőttek is felügyeltek.

         A díjkiosztó után, közös vacsorán fogyaszthatták el az ízletes ételeket a versenyzők és csapattársaik. 

  • Kónya-Kovács Otília