A Muzslai Petőfi Sándor MME-ben került kiosztásra a magyar kormány adománya a kisgyermekeknek, akiknek a babacsomagot a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából kézbesítették. Ezen a helyszínen 40 babacsomagot adtak át, a helybeli, nagybecskereki, lukácsfalvi, erzsébetlaki és szentmihályi szülők mellett első alkalommal voltak igénylők Perlaszról és Melencéről is.
Tóth Ramóna, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja elmondta, hogy a babacsomagok kiosztásakor már találkoznak a szülőkkel, akiknek már most felvázolták a további támogatások sorozatát, amelyekre számíthatnak a jövőben.
A szülők nagy örömmel fogadták a babacsomagokat, hiszen így az ünnepek előtt, ennek még hatványozottabb jelentősége van.
- Kónya-Kovács Otília