Búcsú és falunap


Muzslyán 2021. szeptember 10-e és 12-e között tartották meg a falunapot és templombúcsút. Erre a nagy ünnepségre sokan ellátogattak, a külföldön boldogulást keresők is hazalátogattak.

          A szervezők gazdag programmal várták a vendégeket. A szokásos nagyméretű kiállítással indítottak. A Magyar Házban megnyílt tárlathoz a helybeliek közül hozzájárult a Muzslyai Amatőr Képzőművész Klub, a muzslyai Nők Klubja, a RÉMUSZ Hagyományápolók Egyesülete és a Road Flyers Motoros Klub, valamint vendégeik, a törökbecsei Duga Art Klub, a lukácsfalvi Fehér-tó HÁKE, továbbá néhány egyén is csatlakozott munkáival a tárlaton. A sok kézimunka, festmény, különböző technikával készült munka, kézműves tárgy az alkotók sokoldalúságát tükrözte.

A MAKK szervezésében az idén is megejtették a szabadtéri alkotómunkát. Az idén is készült egy óriáskép a gyerekek közreműködésével, ezúttal is egy mesebeli, elképzelt történetet vittek vászonra.

A Szűz Mária Szent Neve templomban minden egyes szentmise ünnepinek számított. A szombati napon a helyi plébánia atyái a bánáti papsággal együtt ünnepeltek. A szentmisét Masa Tamás atya, nagybecskereki plébános vezette, aki szentbeszédében arra is kitért, hogy mennyire fontos, hogy előre tekintsünk, hogy segítsük a közösséget  az előrehaladás útján. A vasárnapi, ünnepi szentmisét Szemerédi Pál atya, székelykevei plébános celebrálta paptestvérei közreműködésével.

A Helyi Tanács megtartotta búcsúi díszülését, amelyre meghívták a környező települések képviselőit is. Ezen az összejövetelen beszámoltak az elmúlt egy év munkájáról, de a terveket is előrevetítették. A díszülésen az arra érdemes polgároknak kiosztották a faludíjat, amelyet ezúttal 13 egyén vehetett át, akik mindannyian hozzájárultak Muzslya hírnevének öregbítéséhez.

Név szerint elismerésben részesült Varga Irén (Nők Klubja), Szabó Katalin (RÉMUSZ Hagyományápolók Egyesülete), Tóth Gizella (Vöröskereszt muzslyai szervezete), Kósa Ilona (Öregségi Nyugdíjasok Egyesülete), Molnár Lábadi Csilla (SZJMSZ), Németh Irén (Muzslai Petőfi Sándor MME), Bálity Irén (polgárok csoportja), Barna János (Lehel Labdarúgó Klub), Báló Mihály (ÖTT), Juhász István (nyugdíjas sportszakosztály), Vastag József (Rokkantnyugdíjasok Egyesülete), Takács András (MAKK) és Gyömbér Mihajlo (Road Flyers Motoros Klub).

A búcsúi programból az idén sem maradt ki a művelődési műsor, amelyen a helyi műkedvelőkön kívül több településről is felléptek vendégelőadók. Bemutatkozott a Muzslai Petőfi Sándor MME-ből a Harmatcsöpp tánccsoport, a Százszorszép néptánccsoport, a Maca-Tini citerakettős, a vegyes kórus és a citerazenekar, valamint a Cickafark énekcsoport. A vendégek közül pedig felléptek a nagybecskereki Pionir Művelődési Egyesület tánccsoportjai, bemutatkozott a Magyarszentmihályi énekkar, a magyarcsernyei Ady Endre MME Tulipán néptánccsoportja, valamint a magyarittabéi Búzavirág Hagyományápoló Egyesület Csavargók néptánccsoportja.

Az immár hagyománnyá vált búcsúi főzőversenyen 17 csapat vett részt. Bográcsaikban csirkepaprikás rotyogott. A legízletesebb ételt a helybeli Sziveri Mihály főzte.

          Sportrendezvényekben is gazdag volt a muzslyai búcsú, ugyanis a Lehel Sportközpontban búcsúi tornát szervezett a Női Kézilabda Klub, ugyanakkor a labdarúgók is több meccset lejátszottak a hazai pályán.

          A legfiatalabbakat csalogató körhinták és más játékalkalmatosságok az idén is a vásártéren kaptak helyet, a cukrászok, a bazárosok pedig a főutcán és egy mellékutcán kínálták portékáikat, de a lacikonyhák, sörsátrak is igen népszerűek voltak.

 

  • Kónya-Kovács Otília