Búcsú volt Deonicán


          Muzslya határában az idén is megtartották a deonicai búcsút, a Kisboldogasszony ünnepéhez legközelebbi vasárnapon. A néhai tanyavilág keresztjénél gyűltek össze a zarándokok, a szentmisét pedig Jelen Janez atya mutatta be.

          Voltak, akik virágot helyeztek a kereszthez, emlékezve az egykori tanyasi emberekre. A idén többen vettek részt a tábori szentmisén, és közöttük még mindig voltak, akik a gyermekkorukat a tanyavilágban töltötték.

          Fodor Katica és Márton Lajos is még jól emlékeznek a régi időkre, hiszen ott a tanyasi iskolába jártak, amelynek az ő gyermekkorukban mintegy 30 diákja volt. A tanyán élő családokat még ma is felsorolják, hiszen egy utcányi tanya sorakozott ott a határban. A múlt század ötvenes éveinek végén felszámolt tanyavilág családjai a faluba költöztek, a tanyasi élet mind nehezebbnek bizonyult.

          Manapság csak a kereszt jelzi az egykori tanyavilágot  Deonicán, azonban a határban mind több a hétvégi ház, így időnként eléggé forgalmas a Tisza felé vezető műút.

  • Kónya-Kovács Otília