A Muzslai Petőfi Sándor MME 75 éves jubileuma


A Muzslai Petőfi Sándor MME október 29-én tartotta meg jubileumi rendezvényét, hiszen az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját

Az ünnepség kezdetén Kalapis Sztoján atya áldotta meg a rendezvényt, majd Dobó József elnök köszöntötte az egybegyűlteket:

-Ez évi rendezvényeink a jubileum jegyében telnek, de ez a mai a koronája mindennek. Örülök annak, hogy a megszólítottak legnagyobb része eleget tudott tenni a meghívásunknak, így kihasználtuk az alkalmat, és mindazoknak, akik segítettek bennünket, akikkel közreműködünk, akik a művelődési egyesület vezetését végezték, megköszöntük a fáradozásaikat.

         Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a közösséggel.

– Hetvenöt év egy jeles évforduló. Mindannyian elsősorban hálával tartozunk mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben jókedvet, időt nem sajnálva, rendszeresen bejártak a Petőfibe, próbáltak, dolgoztak, az akadályok és a viszontagságok ellenére. Nagyon jó, hogy itt a szórványban is kitartanak a hagyományaik megőrzése mellett, és mindig találnak gyerekeket és fiatalokat is, akik továbbviszik ezt a munkát – mondta Kovács Elvira.

         Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője is köszöntötte az egybegyűlteket.

– Gratuláltam a vezetőségnek és minden olyan volt vezetőnek is, aki mindent megtett annak érdekében, hogy az egyesület fennmaradjon, hiszen nagyon sok esetben a legnehezebb időkben a művelődési- , a kultúregyesületek voltak azok, amelyek összetartották és összefogták a közösséget. Ilyen szempontból rendkívüli közösségmegtartó erejük van, és örülünk annak, hogy egy ilyen 75 éves jubileumot tudunk ma itt ünnepelni Muzslyán. Bízom abban, hogy az elkövetkező időszakban is ez az egyesület fenn tud maradni, és olyan értékeket tud adni ennek a közösségnek, amelyeket adott az elmúlt időszakban – mondta Fremond Árpád.

         Sutus Áron, a VMMSZ elnöke is jelen volt az ünnepségen.

– Gondolom, hogy a tavalyi magyar szórványnapi ünnepség után, amikor valahol már megelőlegeztük ezeket a jubileumi pillanatokat, majd a Magyar kultúra napi plakett díjátadással és az idei évre vonatkozólag a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díj odaítélése, majd átvétele után, valahol ez az a pillanat, ez az a nap, amikor azt érzi az ember, hogy beérik valami, van mire visszatekinteni, van egy közösség, akivel mindenre vissza lehet tekinteni, és van egy olyan közösség, van egy olyan mag, és van utánpótlás generáció, ahogy ezt a színpadon láthattuk is, akiért érdemes tovább csinálni – nyilatkozta Sutus Áron.

         Az ünnepi műsor keretében kiosztották a díszokleveleket a volt elnököknek, mindazoknak, akikkel közreműködik az egyesület, valamint a köszönőlevelekkel ismételten megköszönték a bizalmat, a támogatásokat.

         A rendezvényen fellépett Lele József, a népművészet mestere, citeraszólista, oktató, aki egyedi játékával mindig elbűvöli a közönséget, továbbá bemutatkozott az újonnan alakult leánykórus, amely annyira fiatal, hogy még a névválasztáson sincsenek túl. Fellépett még a Cickafark énekcsoport, a vegyes kórus és a citerazenekar, valamint a Százszorszép néptánccsoport.

Az esten egy rövid történelmi áttekintés is elhangzott, amelyhez párosult egy rövid, összeválogatott filmkockákból álló videó is.

         Kiemelhető, hogy a Muzslai Petőfi Sándor MME azzal is büszkélkedhet, hogy négyszer volt a házigazdája a Durindónak (1977-ben, 1987-ben, 1997-ben és 2014-ben), és kétszer a Gyöngyösbokrétának, valamint ugyancsak kétszer adott otthont a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának (1999-ben és 2009-ben). A díjak közül pedig megemlíthető az Ex Libris díj (2006), a Kárpát- medencei Vass Lajos népzenei vetélkedőn kiérdemelt nagydíj (2012), a Bodor Anikó- díj (2013), a Szerb Köztársaság aranyérme a kultúra terén elért eredményekért (2016).

         Az egyesület a jubileumi évében, a Magyar kultúra napján megkapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett-díját, továbbá ez év augusztus 19-én, Budapesten átvehette a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat.

  • Kónya-Kovács Otília