A Muzslai Petőfi Sándor MME nyári színpadán a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubjának (MAKK) terme mellett több pannónyi alkotás került bemutatásra a tanév végi kiállítás keretében, amelyet 2021. június 27-én nyitottak meg. Közel egy év „termését” nézhették végig a tárlatra látogatók, amelyen a legszebb munkák kerültek bemutatásra, illetve amelyeken jól végigkísérhető a gyerekek fejlődése a képzőművészet terén.
Az idősebb MAKK-tagok minden vasárnap délelőtt fogadják a gyerekeket, együtt alkotnak velük, tanácsokkal, szakmai tudnivalókkal is ellátják őket, az eredményt pedig minden tanév végén bemutatják. Az alkotások pannókra kerültek most is, és az elkövetkező időszakban minden vasárnap közszemlére bocsátják azokat.
A gyerekeket erre a tárlatra a szüleik, nagyszüleik is elkísérték, és örömmel nyugtázták, hogy van eredménye a hétvégi képzőművészeti foglalatosságoknak. A rajzok pedig magukért beszélnek, visszaköszönnek róluk a kedvenc állatok, de a különféle járművek is papírra kerültek. Néhol az apró részletekbe menően kidolgozottak a munkák, de vannak lezser művészi vonások, alig egy-két vonallal elrendezett kis munkák, mindegyikről viszont sugárzik, hogy vidáman, játékosan készültek.
A MAKK-osok a nyári időszakban sem pihennek, náluk a vakáció idején is be lehet térni egy kis társalgásra, alkotómunkára, hiszen minden vasárnap tíz órától délig nyitottak a barátkozásra. Az előjelek szerint a nyáron is lesznek betérők, akiknek a kedvenc időtöltésük a rajzolás, a festés, így mindenki nagy örömére, az alkotókedv kidomborodása érdekében jó hangulat uralkodik majd a nyári színpad hűvösében.
- Kónya-Kovács Otília