A községháza épülete előtt várták be 2019. június 6-án, kora reggel a szervezők az aratócsapatokat, majd egy rövid művelődési műsorral kedveskedtek a vendégeknek, akik Vajdaság minden tájáról érkeztek, ugyanakkor Magyarországról és Romániából is eljöttek a rendezvényre. A kultúrműsorban felléptek a Harmatcsöpp és a Százszorszép néptánccsoport tagjai, valamint a vegyes kórus és a citerazenekar alkalmi dalcsokorral szerepelt.
Az egybegyűlteket Palatinus Ervin, tanácselnök köszöntötte, aki háláját fejezte ki a hagyományápolóknak, hogy a fiatalabb nemzedéknek bemutatják őseink aratási szokásait, amelyek ilyen módon nem felejt el az utókor.
Az aratóünnepség a muzslyai határban, a Napsugaras-tó partján került megrendezésre, ahol Kalapis Sztoján atya megáldotta a búzaföldet és a versenyzőket, Fremond Árpád, a szerbiai parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke pedig hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.
A versenyzők az idén kevesebben voltak, összesen 13 csapat mutatta be a hagyományos aratást. Már évek óta nem verseny jellegű a rendezvény, viszont az aratók lelkiismeretesen elvégezték a munkájukat, ami valójában nem volt könnyű, hiszen az esőzések miatt a gyomnövények felszökkentek, így a kaszásoknak meggyűlt a baja a zöldellő tarackkal.
A zsűri tagjai végigjárták a csapatokat, akik a munka előtt megreggeliztek, közszemlére bocsátva a kínálatukat, amit a nézelődők is megkóstolhattak. Igazi lakomára hasonlított egy-egy lópokrócra kipakolt elemózsiasokadalom, ám a háziasszonyok csak arra törekedtek, hogy bemutassák, eleink mi mindent vittek egykoron a búzaföldekre. Volt ott tavalyi szalonna – jó avas -, házilag sütött kenyér, hajába főtt krumpli, főtt tojás, hagyma, kovászos uborka, meggykeszőce, pirított tarhonya, kapros túrós lepény, mákos meg meggyes bejgli, stb. A kaszás keze ügyébe meg ott volt a jófajta házi pálinka, hogy „erőt” adjon.
A zsűrinek az volt a dolga, hogy minden csapatnál megtalálja azt az egyediséget, amiben kitűnik a többitől. Volt, ahol a legjobban kikalapált kaszáért díjazták a csapatot, de a legvidámabb aratók is elismerésben részesültek, meg a hagyományos öltözékért, a szép tarlóért, a szépen összerakott búzakeresztekért is díjat kaptak.
Az aratóünnepség keretében a fiatalok ügyességi játékokat is játszottak, az ún. parasztolimpia keretében versenyeztek.
A szervezők másnapra is szántak programot, amely a hal jegyében zajlott, a legfiatalabbak részére szerveztek horgászversenyt, volt a halászlé-főző verseny, és a MAKK tagjai a gyerekek részére egy rögtönzött képzőművészeti alkotótábort is szerveztek, közben kiállítást is rögtönöztek a munkákból. A halas nap kötetlen társalgással zárult.
- Kónya-Kovács Otília