Új otthon

Új otthon

            A tavalyi év eleje táján derült ki, hogy Rapos Angéla két lányával, Emmával és Lenkével új otthonba költözhet a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően, hiszen bejelentkeztek a pályázatra, és sikerrel jártak. A sikertörténet így hangzik dióhéjban.

            Angéla elmesélte, hogy egy kevéske rábeszélés után próbálkoztak, átadták a kérvényt a Prosperitati Alapítványhoz, az első kört lekésték, de a második körben sikerrel jártak. Persze rövid volt az idő, és nehéz volt megfelelő házat találni. Amikor rátaláltak a – most már új – otthonukra, azután bármit is néztek, mindig ide tértek vissza. Angéla testvérének a volt iskolatársnőjének a nagynénije lakott a házban, de úgy döntöttek, hogy elköltöznek, és eladóvá válik a ház, így nyélbe is ütötték a vásárlást. A ház teljesen legális volt, minden dokumentum rendezett, valóban minden zökkenőmentesen zajlott, ami a házvásárlást illeti. Sőt nagyjavításra sem volt szükség, csak kissé felfrissítették a falakat, bemeszeltek, bepakoltak, ennyire egyszerű volt a dolguk.

            Emma elmondta, hogy nagyon érdekes időszak volt, amikor keresték a megfelelő házat. Azok a házlátogatások egyben nagy izgalommal is jártak. Most viszont már körülbelül másfél év után leszögezhető, hogy megszokták a környéket. Csöndes, nyugodt környezetben, rövid utcában van az otthonuk, az ún. öreg kolónián. A buszállomás is közel van, gyorsan megszerették az új szituációt. Lenke arra is kitért, hogy amikor megkezdődött a költözködésük, sokat segítettek édesanyjuknak, hogy minél előbb túl legyenek rajta, most pedig élvezik az egészen otthoniassá varázsolt kis házukat. Nagyon örülnek, hogy ez csak az övéké. Úgy fogalmazott, hogy ez a ház mindhármójuk részére, „szerelem” volt első látásra. Három szobájuk van, konyha, ebédlő, garázs, mellékhelyiségek, egy kisebb udvar. A terveik szerint még egy szobát szeretnének kialakítani, de ez egy jövőbeli munkafolyamat lesz.  

  • Kónya-Kovács Otília