Templombúcsú és falunap volt Muzslyán


Szeptember második hétvégéjén templombúcsút és falunapot ünnepeltek a muzslyaiak. Az ünnepség első napján – a hagyományokhoz hűen – a Magyar Ház nagytermében megnyitották a civil-szervezetek és egyesületek közös kiállítását, amely keretében bemutatkozott a Nők Klubja, a MAKK, a Krasznica Vadászegyesület, az idén 75. évfordulóját ünneplő Muzslai Petőfi Sándor MME, a Road Flyers Motorosklub és néhány önálló kiállító is.

A RÉMUSZ-Hagyományápolók Egyesületének tagjai legidősebb tagjukat, Csordás Juliskát kérték fel arra, hogy nagyanyjának hagyatékát, illetve az általa készített kézimunkákat és értékeket tegye közszemlére.

A megnyitó után szentmisét szolgáltattak a Szűz Mária Szent Neve templomban, melyet egy komolyzenei hangverseny követett. Az est keretében felléptek a nagybecskereki zenede egykori és jelenlegi növendékei, tanárai: Rontó Kata, Süveg Emma, Salamon Mónika, Szakács Ivana, Rontó Márta, Dutina Vilma és Süveg Tibor.

A muzslyai búcsú másnapján a hagyományápolók a Helyi Közösség épülete előtti parkban csirkepaprikásfőző-versenyt szerveztek. Ezután a Szűz Mária Szent Neve templomban ünnepi szentmisére és Jelen Janez atya aranymiséjére került sor, majd a Helyi Közösség Tanácsa díszülése keretében kiosztották a faludíjakat azon helybelieknek, akik évtizedek óta tevékenységükkel öregbítik a település hírnevét.

A délután folyamán – a VMSZ Női Fórumának és a Helyi Tanácsnak köszönhetően – első ízben került megrendezésre a „szelíd motorosok” felvonulása, amely keretében a legfiatalabbak mutatkoztak be. A gyerekek rollerekkel, kis motorral és biciklivel, valamint babakocsiban vonultak végig a főutcán, és akik sikeresen megtették a kijelzett távot, őket a szervezők megjutalmazták. A Helyi Közösség épülete előtt felállított szabadtéri színpadon művelődési műsorra és koncertekre is sor került.

Amíg a település központjában folytak az események, addig a Lehel Női Kézilabdaklub pályáján nagy méretű kézilabda-tornára került sor, amelyet Bálity Mihály, Muzslya kiemelkedő sportmunkatársának emlékére rendeztek meg. A tornán közel 500 óvodás, általános-és középiskolás lány vett részt. Az idei templombúcsúi és falunapi rendezvényeket a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.

  • Borbély Tivadar