Téli oratórium volt Muzslyán


   Az Emmausz fiúkollégium a téli szünidőben is megtelt, legalábbis néhány napra, amíg tartott a téli oratórium. Az idei összejövetel 2020. január 6-án kezdődött és 8-án zárult, a három napon keresztül pedig a gyerekek hasznosan tölthették idejüket.

   Kalapis Sztoján atya főszervező elmondta, hogy az oratóriumoknak örülnek a fiatalok is, de a szülők úgyszintén, mert egy kicsit elfoglalják őket, és nemcsak a számítógépezés a fő tevékenységük a gyerekeknek. A nyári oratóriumok már mintegy harminc éve zajlanak, a téli foglalkozásokat pedig öt éve szervezik. Minden alkalommal valamilyen téma köré fonják a találkozást. Most a Vízkereszt, a Háromkirályok tematikában tudhattak meg többet a gyerekek.

            A mostani oratóriumot megelőzte egy háromnapos animátorképző, amelynek során nyolc új animátorral gyarapították a csapatot, így mostanság 28-an foglalkoznak a fiatalabbakkal. Összesen mintegy 60-an vettenek részt a téli oratóriumban.

            Hó híján az eredeti tervtől el kellett tekinteniük, ezért a kézműves műhelyekre, a játékokra fektettek nagyobb hangsúlyt. A gyerekek szeretnek barkácsolni, festeni, rajzolni, de az ördöglakatok is előkerültek. Volt hajfonás is, közös éneklés, zenélés, meg persze sok játék. A kisebb csoportos játékok mellett az egész társaságot megmozgató játékok is népszerűek, a klasszikusnak számító kiütőcskézés, focizás mellett a záptojásozást is bevetették, így sokat futkostak, nevettek, szórakoztak.  

  • Kónya-Kovács Otília