A Szent Márton Borkedvelők Egyesülete immár 13. alkalommal szervezte meg Márton-napi borkóstolóját, amelyre a környék minden tájáról érkeztek borászok
Az idén két naposra tervezték a rendezvényt, hiszen az első napon megejtették a fiatal borok elbírálását, amelyet négy zsűricsoport értékelt, de olyan módon, hogy mindenki minden bort rangsorolt, majd összesítve az eredményeket, pontosan Szent Márton napján hirdették ki az eredményt, közben megtartottak egy társalgással egybekötött borkóstolót is.
Rontó László, a Szent Márton Borkedvelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy az idei borkóstolón 88 minta gyűlt össze, 50 fehér-, 23 rozésiller- és 15 vörösbor:
– Ha a vörösborokat megnézzük, akkor azoknak a száma kevésnek tűnik, de valójában érthető is, mert azok kerülnek utoljára szüretre, átdolgozásra, úgyhogy ez a 15 is, ami itt megjelent, szépek, finomak, olyan értelemben, hogy majdnem már használhatóak is. A fehérek és a rozék már szinte biztosan használhatók. Sajnos évről évre kevesebb sillerbor jut el hozzánk mintánként, de nem fogunk lemondani erről, mivel itt a környéken a tiszatarrósiak meg az orlódiak, sőt még az aradáciak is a bánáti sillereknek a nagy mesterei, ők nagyon finom sillerborokat tudnak készíteni.
*Amikor arról beszélünk, hogy fiatal borok, akkor úgy kell érteni, hogy ezekből alakulnak majd ki idővel a jó borok?
– Innen már minden a borásztól függ. Pillanatnyilag, amit mutattak az átadott minták, hogy csak hat volt olyan minősítésben, ami csak elismerést érdemelt ki, az azt jelenti, hogy ott tényleg vannak olyan bajok, amelyekhez komolyan hozzá kell állni, hogyha azt akarjuk, hogy azok a borok használhatók legyenek a következőkben. Ahhoz képest, hogy milyen rossz évjárat volt ez a 2023-as, a nagy pincék, akik hektókban beszélnek, azok biztosan meg kell küzdjenek azzal, ami beérkezett a pincéjükbe, de mi, mint kis borászok, én gondolom, hogy teljesen elégedettek lehetünk.
*Mi a helyzet a közös borral? Hisz tudom, hogy a Szent Márton Borkedvelők Egyesülete minden évben készít egy, vagy többféle bort – közösen…
– Az idén, az évjárat viszonylataihoz képest úgy döntöttünk, hogy csak fehérbort készítünk, és az idén az egy olaszrizling lett, amihez a szőlőt Szerbiából tudtuk beszerezni, Aleksandrovac környékéről. Úgyhogy az van most a pincénkben, a közös hordóban, körülbelül 300 liternyi, amit ki tudtunk préselni, és ezt most ápolgatjuk, kezeljük, idáig még nem kerül a palackba, meg az asztalra – mondta Rontó László, elnök, aki még azt is elújságolta, hogy az idén pénzt is nyertek erre a rendezvényükre, mégpedig a Tartományi Oktatási Titkárságtól és Nagybecskerek város önkormányzatától.
- Kónya-Kovács Otília