Szent Iván-napi ünnepséget rendeztek Muzslyán

Szent-Ivan

   Június 24-e Szent Iván napja, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának, az ősi fényszimbolikának, a nyári napfordulónak és a szertartásos tűzgyújtásnak közös ünnepe. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája, és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. Ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

   Felelevenítve a régi szokásokat, a muzslyai RÉMUSZ – Hagyományápolók Egyesületének tagjai – valamennyi civil szervezettel, egyesülettel és a Helyi Közösség Tanácsával karöltve – az idén is színvonalas és tartalmas programot szerveztek a falu központjában. A rendezvény egy körömpaprikásfőző-versennyel vette kezdetét, melyre 18 helybeli és környékbeli csapat nevezett be, hogy bemutassák főzési tudásukat és tehetségüket. 

paprikas

   Míg a bográcsokban főttek a finom ételek, és a szakácsok a „titkos” ételízesítőkkel varázsolták még finomabbá a paprikást, addig a helybeli Szent Márton Borkedvelők Egyesületének és a Muzslyai Amatőr Képzőművészeti Klubnak (MAKK) tagjai, illetve a hagyományápolók ügyes kezű asszonyai és zenészei házi borokkal, aszfaltrajzolással, édes és sós süteményekkel, valamint jó talpalávalókkal csalogatták ki a falu apraját-nagyját az eseményre.  Ezenkívül volt még virágkoszorúfonás, a nyugdíjas egyesületek sportszakosztályának köszönhetően pikádózás és néhány ügyességi játék, a merészebbek pedig kipróbálhatták a kancsikázást is.

   A szervezők kultúrműsort is rendeztek, melyben népdalokkal fellépett a Muzslai Petőfi Sándor MME citerazenekara és vegyes kórusa. A rendezvény befejezéséül a jelenlevők meggyújtották a Szent Iván-esti tüzet, amelybe a lányok – a hagyományokhoz hűen – Péter-Pál napi almákat dobáltak, a legbátrabbak pedig megpróbálkoztak a tűz átugrásával is.

  • Borbély Tivadar