Líra Popfesztivál – tizennegyedszer


A Zenészek és Énekesek Egyesülete június 24-én a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében tizennegyedik alkalommal rendezte meg a fiatalok körében közkedvelt Líra Popfesztivált.

A szép számban megjelent zenekedvelőket Molnár Gábor, az egyesület elnöke és Bodó Poturica Mária, Muslya Helyi Közössége Tanácsának alelnöke köszöntötték, kiemelve azt a tényt, mennyire fontos a fiatalok körében a magyar dal iránti érdeklődés és szeretet fenntartása. Ezután Sziveri Emese, a 13. Líra Popfesztivál nyertese elénekelte a rendezvény megnyitódalát, melyet a kilenc idei versenyző fellépései követtek.

A fiatal és tehetséges énekesek (10-16 évesek) egy kategóriában versenyeztek. A közönségnek egy-egy dallal mutatkoztak be: Erős Lilla Törökbecséről, Csíkos Annamária Tordáról, Tóvízi Edvin Ürményházáról, Miller Szimóna és Miller Erik Szentmihályról, valamint a négy helybeli fellépő is: Süveg Zita, Liptai Hanna, Kocsis Tesza és Szalma Árpád.

 A fellépések után nehéz helyzetben volt a Hallai Diána, a fesztivál többszörös győztese, Rontó Márta zongoratanár és a Kenderesi Zoltán zenetanár alkotta zsűri, hiszen nem volt könnyű különbséget tenni a produkciók között. A zsűri döntése alapján a fesztivál győztese Erős Lilla lett, a közönség díját pedig Szalma Árpád érdemelte ki. Különdíjat Kocsis Tesza kapott.

  • Borbély Tivadar