Iskolatáskák és tanszercsomagok a leendő magyar elsősöknek


   A koronavírus-járvány miatt előírt szabályok betartásával a muzslyai Szűz Mária Szent Neve templom udvarában került sor azon iskolatáskák és tanszercsomagok átadására, melyeket Magyarország Kormányának a támogatásával, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Rákóczi Szövetség közreműködésével kaptak kézhez a gyerekek.

   A leendő muzslyai, nagybecskereki, szentmihályi és erzsébetlaki elsősöket Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökasszonya, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, Petrovay László, a Rákóczi Szövetség magyar iskolakezdési programokért felelős igazgatója és Molnár Attila, az MNT tagja köszöntötték, akik elmondták, hogy az idei csomagban is megtalálható minden olyan taneszköz, mely ahhoz szükséges, hogy a kisdiákok zökkenőmentesen tudják megkezdeni a tanulmányaikat – tolltartó, füzetek, metalofon, rajzeszközök, népmesés könyvek és még sokminden más.

   Az óvodában töltött évekről és arról, hogy mennyire várják az iskola kezdetét, két elsőssel beszélgettem el:

   Makán Emína (a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola elsős tanulója): Nekem az óvodában nagyon szép volt. Sokat játszottunk, kicsit tanultunk is, imádtam az óvó néniket, szerettem aludni azokon az alacsony ágyakon, és sok- sok barátot találtam. Ott ismertem meg a legjobb barátomat is, Patrikot. Vele mindig és mindenhol jó. De az iskolát is várom, hogy megismerkedjek az új barátokkal és Márta tanító nénivel. Alig várom, hogy elkezdjek tanulni olvasni és számolni, és hogy már menjek valahova, ne csak mindig itthon legyek. Nagyon megörültem a ma kapott gyönyörű iskolatáskának, a legjobban a tolltartó, a sok színes és víziszínes tetszik. Már előtte mamival megvásároltuk, ami hiányzott az iskolába, a testvéremmel, Anett-tel pedig már rég elkészítettük a könyveket és a füzeteket. Ő már negyedikes.

   Rúzsa Patrik (a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola elsős tanulója): Azért szerettem az oviba járni, mert ott sokat játszottunk, rajzoltunk, táncoltunk és szerepeltünk. Én is várom az iskolát, mert minél előbb szeretnék megtanulni írni, számolni és olvasni. Jó nehéz volt a mai csomag, nagyon tetszett az új táska és a tolltartó.

   Az ünnepség előtt megrendezett alkalmi műsorban felléptek a citerások, a Méhecskék énekcsoport és Csíszár Rihárd, szavaló.

  • Borbély Tivadar