Egy a cél: sikertörténet legyen a sportélet

Lehel

   Muzslyán többen is azon fáradoznak, hogy a Lehel Sportközpont olyan létesítménnyé váljon, amely a közösség szeme fénye lenne, és hogy jó úton haladnak, ez leszögezhető, hiszen mind több a fiatal, akik érdeklődnek a sportok iránt, és mind többen betagosodnak, aktívan játszanak, edzenek. 

   A polgárokat mind jobban érdekli, hogy milyen munkálatok folynak a sportközpontban, mi készül valójában, tehát a „mozgolódás” nem más, mint egy műfüves mini focipálya előkészületei, amely egy támogatás eredménye. Anyaországi támogatásból valósul meg, és ez köszönhető annak is, hogy tovább bővül a kapcsolat a TSC-vel, amelynek a muzslyai Lehel labdarúgói az egyik alosztályát képezik. A cél továbbra is a fiatalok bevonzása a sportéletbe, hogy minél többen járjanak az edzésekre . „Ilyen aktivitások, projektumok a legaktuálisabbak a Lehel Sportközpontban”- hangsúlyozta Puskás János, a Lehel Labdarúgóklub elnökségi tagja, aki a koordinátor szerepét is betölti. 

   Sztojkó József, a helyi közösség tanácsának egyik tagja kifejtette, amellett, hogy a település gondjaira, bajaira megpróbáltak megoldást találni, mindig is jó együttműködésük volt a helyi civil- és sportegyesületekkel. Az utóbbi egy-két évben arra figyeltek fel, hogy a gyerekek körében mind atraktívabb a tömegsport, így a Lehel Sportközpontban is manapság sokkal több gyerek edz, mint néhány évvel ezelőtt. Természetesen innen indulhat ki ez utóbbi projektumra is a magyarázat, hiszen valóban van igény az újabb fejlesztésekre, és a helyi közösség a koordinátori szerepet is betölti a műfüves mini pálya kialakítása, kiépítése érdekében. A legfrissebb adatok szerint 188 gyerek edz rendszeresen a sportközpontban, egy részük a labdarúgást, a másik részük pedig a kézilabdázást gyakorolja, űzi. A labdarúgó klubban csak 90 kiskorú gyerek van regisztrálva, összesen 130 bejegyzett labdarúgó tevékenykedik, de természetesen minden edzésen jönnek újabb érdeklődők, és azok bejegyzése is folyamatos. A Lehel Női Kézilabdaklub is ugyancsak növelte a leányok számát, most 38 kislány edz rendszeresen a sportközpontban. 

   Muzslya sportéletében ez a beruházás nagy jelentőséggel bír, különösen, ha azt is szem előtt tartjuk, hogy jövőre lesz 80 éves a Labdarúgó Klub. Természetesen ez csak nyomatékosítja azt az igyekezetet, hogy valóban megtegyenek mindent a sportközpont minél jobb működéséért, és minden lehető fejlesztést is bebiztosítsanak, hogy a fiatalok valóban egy jelentős központnak érezzék, és szívesen jöjjenek az edzésekre, hisz inkább ilyen helyre járjanak, ahol egészséges életmódra nevelik őket, nem pedig valamilyen rossz társaságba keveredve elkallódjanak.

   Ahhoz, hogy minél szebbé és funkcionálisabbá  tegyék a Lehel Sportközpontot, több civil szervezet is hozzájárult. Példaként csak egyet említve: nemrégen tartott egy nagyméretű jótékonysági bulit az Ifjúsági Szervezet, amely a bevételből kapuhálóval, felszereléssel lepte meg a labdarúgókat. Nagyban hozzájárult a projektum megvalósulásához a Vajdasági Magyar Szövetség is, hiszen az anyaországi támogatás megszerzésében vállalt szerepet.

   A szülők támogatása is jelentős, hiszen ők is anyagilag, de munkával is hozzájárulnak, hogy minél jobb környezetet biztosítsanak a csemetéiknek.  

  • Kónya-Kovács Otília