A muzslyai katolikus temetőben 2020. október 8-án helyezték örök nyugvóhelyére N. Czirok Ferencet, írót, költőt, aki hosszú, súlyos betegség után október 7-én hunyt el.
N. Czirok Ferenc 1956-ban született Zentán. Az általános iskolát szülőfalujában, Moholon fejezte be, a középiskolát Zentán, majd az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének hallgatója volt.
1977-ben Moholon megalapította a fiatal színjátszók egyesületét, az IKSZ-et (Ifjúsági kísérleti színpad), amelynek két éven keresztül a vezetője és a rendezője volt.
1980 és 1995 között az Újvidéki Színházban dolgozott díszletezőként, majd szervezőként.
1988-ban családjával Muzslyára költözött, ahol négy évvel később megalapította a Sziveri János Művészeti Színpadot, két időszakban vállalva a Színpad elnöki posztját. A Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat alapító és szerkesztőségi tagja, valamint a muzslyai Zeppelin Rádió Mi szél hozott? című művelődési műsorának szerkesztője volt a Rádió megszűnéséig.
Megjelent kötetei:
- Elodázott versek avagy csendélet kalodával (SZJMSZ, Muzsla, 2001, versek),
- Sorspecsét (SZJMSZ, Muzsla, 2003, novellák),
- Körhinta avagy elmeszelt történetek, illetve Elmeszelt (f)esték (SZJMSZ, Muzsla – Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2007, versek, novellák).
A szertartás közben Kovács Jolánka mondott rövid beszédet, ebből idézünk:
„Három verses- illetve prózakötete jelent meg, s a negyedik, az akár szabad szolga c. verseskötete alig egy héttel ezelőtt látott napvilágot. A könyv bemutatóját a szerző, bár nagy örömmel tervezte, terveztük, már nem érhette meg.
A Sziveri Színpad 28 évvel ezelőtt új színeket hozott Muzsla életébe.
Kedves Barátunk, köszönjük neked ezeket a színeket, a lelkesedésedet, a kitartásodat, az irodalom és a művelődésszervezés szeretetét, ami csak olyan emberekből árad és árad át másokra, akik szabadon és önkéntesen állnak a művelődés szolgálatába.
Kedves Feri, amikor már tudtad, hogy a kegyetlen betegségből csak egyfelé vezet az út, azt mondtad, nagyon higgadtan: „Nem kell úgy ledöbbenni. Én már felkészültem. Tudom, hogy vár rám az Úr.” Az akkori mosolyod idézi most fel bennem ezt a versedet:
Ki fogja fel
Akár repedezett kútból
szivárog a lelkem,
szivárog a vérem.
Ki fogja fel,
egy tálba – az utolsó bálban?
Jézus ott van,
de senki sem látja.
Én is csak sejtem,
s talán most érkezem,
ki tudja honnan.
Küzdöttem: miért is?
Szeretetért, kegyelemért
szivárog a vérem,
szivárog a lelkem.
A kút kiapad,
szomjazunk,
és göröngyös az út,
de az Úrhoz hazavezet.”
- Kónya-Kovács Otília
