Életre nevelés


A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség minden évben Bi-Pi, a cserkészet atyjának születésnapjához legközelebb eső hétvégén tartja meg közgyűlését, így volt ez az idén is, február 17-én ejtették meg az összejövetelt Muzslyán, amelyen a VMCSSZ csapatparancsnokai, csapatvezetői, illetve megbízott vezetői voltak jelen.

Beszámoló hangzott el az elmúlt évben kifejtett munkáról, majd annak az elemzése következett:

         – Továbbra is a vezetőképzés egy nagyon fontos terület, amelyre nagy hangsúlyt teszünk. Ez vár ránk az idén is, és támogatjuk mindazokat a cserkészeket, akik vállalják azt, hogy tovább képezzék magukat, hiszen ők azok, akik a cserkészeinket vezetik, akár őrsökbe vagy csapatokba, de ugyanúgy a szövetség vezetőségére is gondolok – mondta Gabona Ferenc, a szövetség elnöke.

         A közgyűlésen kiosztották a VMCSSZ idei kitüntetéseit is. Posztumus elismerésben részesült Földvári Kálmán (1912-2004), akinek hozzátartozói vehetik át a Kaszap István plakettet. Sík Sándor  plakett díjban részesült Farkas Zsuzsanna, Lendvai-Lintner Imre, Vekov Imre, a két utóbbi kitüntetett nem tudott jelen lenni az ünnepségen. Buzetzky Ferenc plakett díjat vehetett át Szarvák Cecília, Herédi Tivadar, Detki Dániel és Vass Zoltán. Teleki Pál támogatói plakett díjjal jutalmazták Kónya-Kovács Otíliát.  

         A közgyűlés előtt szentmisét szolgáltattak, amelyet Masa Tamás atya, a cserkészek lelki vezetője mutatott be, és megkoszorúzták a Turul-emléktáblát.

A magyar cserkészet gyökerei ugyanis ehhez a vidékhez kötődnek, hisz Králik László, a piarista gimnázium tanára az 1909 és 1910-es gimnáziumi évkönyvben fordította le magyar nyelvre elsőként a cserkészet fiúknak könyvet, és igazából a magyar cserkészetnek a bölcsője Nagybecskerekhez fűződik.

  •       Kónya-Kovács Otília