A RÉMUSZ-Hagyományápolók Egyesületének szervezésében 18. alkalommal került sor a Muzslyai lakodalom elnevezésű rendezvényre, a hagyományos vőfély- és koszorúslány-találkozóra, valamint a menyasszony- és menyecskeruha-bemutatóra is. A rendezvény – a szokásokhoz hűen – lakodalmi disznópaprikásfőző versennyel kezdődött. Amíg a bográcsokban főttek a finom étkek, addig a koszorúslányok és a vőfélyek alkalmi mondókákkal hívogatták a jelenlevőket az esti lakodalmi bálba.
Az egybegyűlteket a házigazdák nevében Bacsó Mihály, a Hagyományápolók Egyesületének elnöke üdvözölte, aki beszédében megköszönte a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Nagybecskerek Város támogatását. Az eseményt Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, hanem hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket:
– Csodálatos a muzslyai közösség, a civil szervezeteik, iskola, óvoda, szülők, pedagógusok összefogása, amelyet oly sokszor már, de ma is megtapasztalhattunk. Azt kívánom, hogy a következő nemzedékek is visszatérjenek az effajta mulatság megéléséhez, mindannyiunk örömére – tette hozzá a Kovács Elvira.
A zsűri értékelése szerint a legízletesebb paprikást a jankahídi Carina Gabriel készítette el, a második helyre a szentmihályi Selymesi Csaba ízletes főztje került, a harmadikat pedig a Farkas család érdemelte ki. Különdíjban a gyöngyösi ruszin önkormányzat csapata részesült.
A legfinomabb édes és sós lakodalmi süteményt Bíró Zsuzsi, Csordás Julianna, Farkas Éva, Oláh Eszter, Kószó Rózália, Csonka Dezső, Matyis Teréz és Duga Etel készítette, a legízletesebb házi pálinkáért járó díjat pedig Trifković Branko, Emán Pál és Sava Kovački kapta. A szervezők ünnepi műsorral is készültek, melyben néptánccal és népdalokkal lépett fel a helybeli művelődési egyesület Harmatcsöpp és Százszorszép néptánccsoportja, a kis citeraegyüttes, a legfiatalabb tagokból álló énekcsoport, továbbá a Szervó Mihály Általános Iskola tanulói, valamint a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület és a Pionir ME tagjai.
Az esemény fénypontja a vőfélyek és koszorúslányok találkozója volt az esti lakodalmi mulatságban. A fiatalok a hagyományápolók zenekarának kíséretében alkalmi szavalatokkal köszöntötték a násznagyékat, ami után a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében megrendezendő bálban hajnalig ropták a táncot. Az idei rendezvényt a TINA menyasszonyi ruhaszalon, a GOMEX üzletlánc és Muzslya Helyi Közösségének Tanácsa is támogatta.
- Borbély Tivadar