A muzslyai borászok eredményesen szerepeltek a temerini borversenyen

Szent Marton - boraszok

         A muzslyai Szent Márton Borkedvelők Egyesülete az idén is szép sikereket ért el a Temerinben megtartott XXIII. Vince- napi Nemzetközi Borversenyen. Összesen 44 mintát adtak át, ami azt bizonyítja, hogy megpróbálták megtartani az előző évek „hagyományát”, és megközelítőleg ugyanannyi bormintával szerepelni. Az eredmények szerint 8 arany-, 20 ezüst- és 12 bronzéremmel tértek haza, és csak 4 oklevelet kaptak, ami arra vall, hogy mindenképpen minőséges borokkal dicsekedhetnek a muzslyai borászok.

         Rontó László  elnök szerint a legfontosabb, hogy folyamatosan szerepeljenek ezen a megmérettetésen. Természetesen lehetett volna több aranyérmük, illetve kevesebb ezüst, de most is voltak olyan szerencsétlen helyzetek, hogy az első ezüstérem éppen egyik egyesületi tagé lett, akinek a fehérbora alig 0,2 ponttal maradt le az aranyról. A vörösborok nagyon jóknak minősültek, itt volt a legtöbb aranyérem, a legtöbb ezüstöt pedig éppen a fehérborok nyerték.

         A muzslyai borászok teljes mértékben elégedettek az idei Vince-napi eredményeikkel, mert elég sok mintát adtak át. A 777 beérkezett mintából 44 volt a muzslyaiaké, és ha mindazt tudjuk, hogy mekkora borásztársaságok, egészen komoly múlttal rendelkező pincészetek is megmérettettek, akkor csak pozitívan értékelhető a Szent Márton Borkedvelő Egyesülete tagjainak szereplése.

         Az idei borversenyen egyébként a legtöbb pontszámot a temerini Kabács János, a Kabács Borház tulajdonosa kapta, így ő lett a fesztivál abszolút győztese. Az eredményhirdetést és kultúrműsort megelőzően szakmai értékelést tartottak a helyszínen, ahol Majoros Tibor sommelier, a bírálóbizottság főkoordinátora elemezte a múlt év szőlőtermését. Elhangzott, a tavalyi borok minőségét leginkább az határozta meg, hogy melyik tájegységen termett a gyümölcs. A vajdasági termelőknek a peronoszpóra elleni harc jelentette a legnagyobb kihívást, így sok esetben elkerülhetetlen volt a permetszer használata.

  • Kónya-Kovács Otília
  • Képek: Hallai Misi