A Muzslai Petőfi Sándor MME az idén is méltó módon emlékezett az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. A rendezvény keretében a közösség tagjai elsőként a 2014-ben állított emléktáblánál koszorúztak. Virágot helyezett el a Szabadkai Főkonzulátus, a Magyar Nemzeti Tanács, a budapesti Nagy Imre Társaság, a VMSZ, a Vajdasági Módszertani Központ képviselői, továbbá koszorúzott még a Helyi Közösség Tanácsa, a RÉMUSZ Hagyományápoló Egyesület és a Muzslyai Petőfi Sándor MME.
A koszorúzás után szentmisét szolgáltattak az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve, utána pedig egy alkalmi műsort tartottak a művelődési egyesületben. A megemlékezésen Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, hogy „1956 forradalma azért is győzött, mert maga volt a csoda”.
-1956 szelleme mérce, ma is kötelez. Ma is rá kell ébrednünk, hogy származástól, vagyoni helyzetünktől függetlenül elsősorban valamennyien magyarok vagyunk, egy nemzet. Csak magyarként, csak egy nemzetként védhetjük meg a szabadságunkat, csak egy nemzetként lábalhatunk ki a válságból, csak egy nemzetként tervezhetünk jövőt magunknak! – mondta beszédében Kovács Elvira.
Az est keretében felléptek a Szervó Mihály Általános Iskola diákjai, valamint a Muzslai Petőfi Sándor MME szakcsoportjai.
- Kónya-Kovács Otília