Sikeres őszi kézilabdaidény


A muzslyai Lehel Női Kézilabdaklub játékosai az őszi idényben az U12-es és az U14-es korosztályokból összeállt mezőnyben versenyeztek.

Az U12-es korosztály egy új generáció, amely főként a 2013-ban született és annál fiatalabb lányokból áll, ezért a kézilabdaklub vezetősége úgy döntött, hogy az ősz elején beneveznek a ligába, azzal a céllal, hogy a fiatalok rendszeresen versenyezzenek, és olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek később a hasznukra válhatnak. A jó játéknak és a kitartó munkának köszönve a lányok a tavaszi idényt már az U12-esek első ligájában fogják folytatni. Az U14-es generációt a tavalyi második helyezett csapatból álló lányok, illetve néhány tőlük kicsivel idősebb játékos alkotja. A Lehel Női Kézilabdaklub eme csapata az ősz folyamán bejutott a Szuperligába, így tavaszra Vajdaság tíz legjobb csapatai között fogja keresni az utat az országos bajnokságra való kijutásra. Fontos kiemelni, hogy nemrégiben beindult az edzés és a mérkőzések az U10-es generációval is, illetve sok évtized kihagyás után, 12 fiúból álló kézilabdacsapatot is sikerült létrehozni.

– A legnagyobb gondot továbbra is egy fedett pálya hiánya okozza. A lányok októberig szabad ég alatt edzettek. Reméljük, hogy eme óriási gond is mihamarabb orvoslásra kerül. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők támogatását, illetve minden olyan cégnek vagy intézménynek, akik a segítségünkre voltak az ősz folyamán is – emelték ki a muzslyai Lehel Női Kézilabda Klubban.

  • Borbély Tivadar