Megünnepeltük iskolánk napját – 126 éves a muzslyai iskola

126 éves a muzslyai iskola

   A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola mindkét épületében kreatív műhelymunkákkal, ügyességi játékokkal és tartalmas bemutatókkal ünnepelték meg az iskola napját. Az alsós és felsős tanulók számára a délelőtt folyamán rendezett többórás játékos és vetélkedős események után sor került a tanintézmény ünnepi műsorára a színültig megtelt Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében.

   A megjelent tanulókat, tanítókat, tanárokat és szülőket Molnár Attila  iskolaigazgató köszöntötte, majd beszámolt az intézmény egyéves tevékenységéről, a beruházásokról és a diákok községi, tartományi és köztársasági szintű versenyeken elért sikereiről. A tanulók a kiérdemelt eredményekért köszönőlevélben részesültek.

126 éves a muzslyai iskola - fellépők

   Az ünnepi műsorban felléptek Juhász Inez, Bacsó Letícia, Molnár Rita, Zorica Jerković, Emilija Stojkov, Julija Čurčić, Jelena Bačo, Kormányos Ákos, Csiszár Rihárd, a Méhecske énekcsoport és a IV1 és IV2 osztály kórusa.

   Ezt követően sor került a tanintézmény ünnepi ülésére és Szervó Mihály mellszobrának megkoszorúzására is.

  • Borbély Tivadar