Fiatalok lendületben – Bemutatjuk a Muzslyai Ifjúsági Fórumot


   Az ifjúság szervezkedése Muzslyán már az első civil szervezetek megjelenésekor megtörtént, akkor még az egyesületek alosztályaiként. Az első hivatalos és bejegyzett ifjúsági szervezet 2000-ben alakult, Muzslyai Ifjúsági Szervezet (közismert nevén a MISZ) név alatt, amely 2009-ben a Muzslyai Ifjúsági Fórum (MIF) nevet vette fel. Az évek során a számtalan jótékonysági megmozduláson kívül a helybeli fiatalok nagy figyelmet fordítottak az ifjúság helyzetének javítására (előadások, szórakoztató estek, sportnapok…) és aktívan részt vettek a település társadalmi életében is. A jelenlegi Ifjúsági Fórum elnöksége 2019 márciusában alakult meg. A szervezet mintegy 30 tagot számlál, akik 14 és 20 év között vannak.

   Az elmúlt időszakban végzett tevékenységekről és a jövendőbeli tervekről Ispánovity Klaudiát és Varga Dánielt, a Muzslyai Ifjúsági Fórum (MIF) elnökét és alelnökét kérdeztem:

–   Tagságunk a kezdetektől fogva nagy szerepet vállalt más civil szervezetek eseményeinek lebonyolításában – a Fókusz Klaszter – Családi Gazdálkodók Egyesülete által szervezett hagyományos Aratóverseny keretében  egy mini-olimpiát rendeztünk a fiataloknak, segítettünk a hagyományápolók egyesületének a Muzslyai lakodalom elnevezésű eseményen és a Helyi Közösség Tanácsának a falunap és templombúcsú megszervezésében, továbbá részt vettünk a VMSZ helyi szervezet Mikulás-bálján, ahol önkéntes munkával hozzájárultunk a jótékonysági akció sikeréhez.  Ezenkívül több tematikai estet, előadást és bulit szerveztünk, melyek közül talán a legemlegetettebb a tavalyi iskolaévzáró-bulink, melyen mintegy 150 általános-és középiskolás tanuló és helybeli fiatal vett részt – emelte ti Klaudia.

   Az idén márciusban a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli állapot alatt a MIF azon szervezetek közé tartozott, akik az elsők között siettek az idős polgártársak megsegítségére. A fiatalok aktívan csatlakoztak a helyi tanács önkénteseihez, és szívvel-lélekkel segítettek az időseknek a bevasárlásban, illetve a segélycsomagok átadásában, amelyek a kisnyugdíjasokat illették meg.

–   Jo volt látni, hogy az előállt komoly helyzet ellenére, kicsi, de őszinte hozzájárulásunkkal mennyi örömöt és vidámságot vittünk az idős falubeliek otthonába és mindennapjaiba – tette hozzá Dániel.

   Ami az idei és a jövőbeli terveket illeti, Klaudia és Dániel elmondták, hogy továbbra is szívesen segítenek más események és rendezvények sikeres lebonyolításában. A tervek között szerepel a klubhelyiségük tatarozásának befejezése (eddig meszeltek és felújították, illetve különválasztották a női és a férfi mosdót, továbbá egy úgynevezett „játékszoba” kialakításán is munkálkodnak), valamint a tagság bővítése és más ifjúsági szervezetekkel való kapcsolatok kialakítása is.

  • Borbély Tivadar