Hagyományosan a nyári szünidő utolsó napján fogadták a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban az új és régi bentlakókat és azok kísérőit, szüleiket, nagyszüleiket. Az idén összesen 45 diákkal indul a tanév az Emmausz Fiúkollégiumban, viszont van még néhány jelentkező, akik októberben válnak bentlakókká.
A 2021/2022-es tanévben 21 új kollégistája lesz a tanintézménynek, akik közül 18-an indulnak a nagybecskereki középiskolák egyikének első osztályába, egy harmadikos diák is első alkalommal társul a közösséghez, valamint két egyetemista is ebben a tanintézményben nyert felvételt. A kollégisták Vajdaság több településéről érkeztek, zömében a bánáti szórványból irányulnak a nagybecskereki középiskolákba, de az utóbbi években Bácskából is érkeznek diákok.
Elsőként szülői értekezleteket tartottak, külön a középiskola első osztályába induló diákok szülei részére, de ugyancsak szülői értekezleten vettek részt a felsőbb osztályok diákjainak szülei is. Azt követően közösen részt vettek a szentmisén, amelyet Ft. Pósa László atya, óbecsei plébános celebrált Kalapis Sztoján atya, muzslyai plébános, a kollégium igazgatója és Sándor Zoltán, állandó diakónus segédletével.
A diákok elfoglalták a szobáikat, a felsőbb évfolyamosok örültek az újbóli találkozásnak, hiszen az elmúlt évben sem volt nagyon alkalmuk a barátkozásra, a járványhelyzet diktálta az órarendet, a beosztásokat. A középiskolák első osztályába iratkozottak sem érezték idegennek a helyszínt, hiszen jóformán mindannyian valakiknek az ajánlására, vagy kollégium-népszerűsítő bemutató után választották az Emmauszt.
A régi kollégisták előzékenyen felkínálják segítségüket a fiatalabbaknak, számíthatnak rájuk, hiszen még jól emlékeznek arra, hogy őket is milyen szépen fogadták. Mivel a szobabeosztások is úgy vannak, hogy az idősebbek a szobafelelősek, így érthető, hogy minden tudnivalót átadnak az újoncoknak, hogy a rend, a tisztaság megmaradjon. Arra is ügyelnek, hogy mindenki idejében odaérjen az iskolájába, a diákbérlet kiváltásában is besegítenek, együtt utaznak Nagybecskerekre, ott pedig a középiskolákba vezető utat csoportosan járják be. A kollégiumi életre való ráhangolódásban is segítenek, hogy minél hamarabb bekapcsolódjanak a közösségi élet szépségeibe.
A szórakozási lehetőségekről is illik szólni, abból is van néhány, amit igencsak kedvelnek a fiúk, legalább hetente focimeccset szerveznek egymás között, de lehet asztaliteniszezni, teqballozni, röplabdázni, kosarazni, sőt a jól felszerelt konditerem is nyitott.
Sztoján atya, és a nevelők mindenképpen arra törekszenek, hogy jó irányba, jó útra tereljék a fiúkat. Nem véletlenül állnak a kollégium honlapjának kezdőoldalán olvasható címek: HÁZ, amely befogad! ISKOLA, amely életre nevel! OTTHON, ahol vidáman élhetünk! Mindez nagyon gyorsan tudatosodik a kollégistákban, hogy jó helyet választottak maguknak.
- Kónya-Kovács Otília