Muzslyán a 2006 – ban megalakult Szent József Kolping család tagjai közül többen is összejöttünk azzal a szándékkal, hogy a falu életét előbbre mozdítsuk valamiképpen – mezőgazdaságilag, kézműves vagy szociális úton. A csoport adatgyűjtésbe kezdett, mi mindenre is lenne szükség, hisz már akkor a lakosság nagyobb része idősebb korú volt, sok anyagi támogatásra lett volna szükség, túl sok kérelemnek kellett volna eleget tenni.
Váratlan döntést hozott a csapat: idősek otthonát nyitnak!
Igen ám, de szakemberekre, orvosokra stb. lett volna szükség, sőt még az idősek visszajelzése is visszautasító volt. Ekkor jött az ötlet, hogy az idősek napközije megfelelőbb lenne. Az idős, magányos emberek társalgó napközije összekovácsolná egy közösségbe őket.
A Nagybecskereki Egyházmegye Caritas jól működő önkéntes csoportja támogatta, és segítséget nyújtott az ötletünk megvalósításában. Ők elsősorban pszichoszociális segítséget nyújtanak. Látogatják az időseket, meghallgatják őket, beszélgetnek, sétálnak velük, olvasnak nekik, együtt imádkoznak, elkísérik őket az orvoshoz vagy rokonokhoz. Ebből kifolyólag a Caritas szeretetszolgálata a napközinek is biztosít egy egészségügyi nővért, aki vércukorszintet, vérnyomást mér, és hasznos tanácsokkal látja el a hozzájuk forduló idős embereket.
Az összejövetelek megtartására már csak megfelelő helyiségre volt szükség. A szalézi atyáktól használatra kaptunk egy nagyon alkalmas kis házat Muzslyán, a Kun Béla 55-ös szám alatt.
Az otthont egy pünkösdi vasárnapon nyitottuk meg az időseknek, amit ők nagy lelkesedéssel fogadtak. Mindenki bekapcsolódott – bútort, tányérokat, poharakat, csészét és sok mást hoztak be. A Mindenszentek utáni szerda lett az a dátum, amellyet megjelöltük működésünk kezdetét, és ez lett a születésnapi napunk is.
Mivel jó tűzhelyünk is volt, eleinte főztek is az önkéntes szeretetszolgálatot végző asszonyok, akik iránt mély tisztelettel vagyunk a mai napig. Sokan voltunk az összejöveteleken, úgy ültünk, mint a moziban. Sokszor ötvenen is voltunk, az ölünkből, tányérból fogyasztottuk az uzsonnát. Azóta már jóval csökkent a számunk.
A társalgóban, az idősek napközijében van egy megszokott sorrend, amit betartunk. Kávéval, teával, mosolyogva várják be az érkezőket az önkéntes szeretetszolgálatot teljesítő kedves személyek, akiknek ezúttal is hálás köszönetet mondunk. Következik a közös ima, amit mindig fölajánlunk egymásért. Ezenkívül oktatói szerepet is végez kis közösségünk, vendégül látunk orvosokat, nővéreket, akik előadásokat tartanak, nem utolsó sorban az okostelefonok kezelését is egymástól tanultuk meg. Hisz gyermekeink, unokáink, dédunokáink külföldön élnek, így nagyon nagy szükség lett az okostelefon használatára az időskorú emberek életében.
A hagyományainkat is ápoljuk: húsvétkor tojásfestést szervezünk, farsangkor beöltöztünk busónak, karácsonykor egymást megajándékozzuk apró ajándékokkal. Azokat, akik betegség miatt nem tudnak eljönni, meglátogatjuk, és könnyes szemekkel mondjuk el egymásnak látogatásunk célját.
Mivel a napköziben cukorszintet és vérnyomást mérnek, előtte odahaza a tagság nagyobb része nem reggelizik, olyan ötletünk támadt, hogy talán lehetne önkéntes adományból, perselyezésből megoldani, mindenki lehetőségéhez mérten járuljon a tea, kávé, uzsonna biztosításához, és ez a mai napig így működik, hála a Jó Istennek.
Ma már jóval kevesebben vagyunk, sokan elhunytak, lebetegedtek ez a 13 év alatt. A szeretetház társulata minden évben megemlékezik kis összefoglaló-beszámoló formájában az évi tevékenykedésről, örömünkről, bánatunkról, de nem marad el a nótázás, versek felolvasása sem. Ugyanakkor köszönőleveleket is osztunk azon kedves személyeknek akik minket éveken át szolgálnak szívvel – lélekkel.
Don Bosco szavait idézve: Aki másoknak mindig örömet igyekszik szerezni, eléri, hogy mások is azt tegyék, ami neki örömére szolgál.
Ezzel az idézettel valahogy behatárolódott a feladata, tevékenysége az idősek napközijének. Közösségépítő ereje van, amit csakis az egymás iránti tiszteletből lehet hosszú éveken át megtartani.
Kívánunk még sok szép, boldog évfordulót!
A Szeretetház társulata
Muzslya
2019.11.11.