Negyvenéves a muzslyai Aratóverseny


Négy évtizeddel ezelőtt, 1983. július első szombatján, hagyományaink iránti tiszteletből, a helyi Földműves Szövetkezet, a Muzslai Petőfi Sándor MME, a Nők Klubja és a Helyi Közösség Tanácsa összefogott és megszervezték az első Aratóversenyt, a kenyér ünnepét, azzal a céllal, hogy a gépesített munkatechnika világában gyermekeink, unokáink lássák, miként takarították be kézi erővel elődeink a kenyérgabonát.

40 év után a Fókusz Klaszter — Családi Gazdálkodók Egyesületének szervezésében a Napsugaras-tó közelében levő búzatáblánál lett megtartva a jubileumi Aratóverseny Muzslyán.

Az esemény a Muzslai Petőfi Sándor MME előtt egy ünnepi műsorral vette kezdetét, mely után a résztvevők és az érdeklődők kivonultak a búzaföldre, ahol a csoportok – az ünnepélyes megnyitó után – bemutatták a magukkal hozott hagyományos arató reggelit, majd hozzákezdtek a kijelölt parcellákon a búza levágásához, kévékbe szedéséhez és kötéséhez, illetve keresztbe rakásához.

– Az Aratóverseny minden évben elhozza a közösséget, az együvé tartozás érzését, és azt az elkötelezettséget, amit mindannyian példamutatóan fejezünk ki a munka iránt. Ezen a rendezvényen összegyűlni, megünnepelni a termést és a gazdák fáradságos hozzájárulását, hozzájárul ahhoz, hogy összekapcsolja a minket körülvevő kultúrát és hagyományokat. Ez az esemény a falvak közötti szoros kapcsolatot és a vidék szépségét is ünnepli. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az Aratóverseny sokkal több, mint egy egyszerű verseny – ez az összetartozás, az elkötelezettség és a hagyományok megőrzése – emelte ki a szervezők nevében Juhász Törköly Krisztina.

Az eseményt Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a muzslyai aratóünnepség nem csak a múltunk tisztelete, hanem emlékeztető is, hogy a kitartó munka mindig elnyeri méltó jutalmát. Ezt követően Palatinus Aranka, helytörténész, történelmi visszapillantást tett az első rendezvény megszervezésére, majd Kalapis Sztoján atya, plébános megáldotta a búzaföldet és a versenyzőket.

Az Aratóverseny keretében volt még horgászverseny és szabadtéri rajzolás a gyerekek számára, halászléfőző-verseny a felnőtteknek, első ízben mini mezőgazdasági vásárt és egész napos kirakodóvásár is.

Az idei rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.,a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Művelődési-és a Mezőgazdasági Titkárság, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács (MNT), Nagybecskerek Városa, a GOMEX-üzletlánc és Muzslya Helyi Közösségének Tanácsa támogatta.

  • Borbély Tivadar