Június folyamán megalakult Muzslya Helyi közösség új összetételű Tanácsa, miután május 23-án megtartották Nagybecskerek Város mindegyik helyi közösségében a választásokat az új tanácstagok és az ellenőrző bizottságok tagjainak megválasztására. A muzslyai Tanácsnak 11 tagja van, az Ellenőrző Bizottság pedig háromtagú.
Sztojkó József, aki a Tanács tagja volt és lesz is a következő négyéves időszakban akkor a fb-közösségi oldalon gratulált a muzslyaiknak és az összefogás erejét emelte ki:
– Köszönjük szépen mindenkinek a támogatást. Ez egy óriási siker, közös siker, minden muzslyai sikere. Megteszünk mindent, hogy sikeres munkát végezzünk és megvalósítjuk a terveinket!
Az új összetételű tanács újra Palatinus Ervint választotta meg tanácselnöknek, aki szintén az egységben látja az erőt:
– Hatalmas sikert értünk el, csakis a polgárok nagy összefogásának köszönve mindegyik jelöltünk az “Együtt Muzslyáért” listáról megkapta a kellő szavazatszámot. Mint az előző összetételű tanács, most is azon dolgozunk majd, hogy szebbé, jobbá tegyük falunkat, elégedettebbek legyenek lakosaink. Még nagyobb erővel szolgáljuk majd a célt, a lakosok jólétét.
A tanácsban új tagok is vannak, akiktől új ötleteket, felfrissülést várnak. Úgyszintén, a polgárok segítségére, további támogatására is számítanak. Mint eddig is, a tanács bármelyik tagjához fordulhatnak a lakosok ajánlataikkal, problémáikkal, s közös megbeszéléssel, a lehetőségekhez mérten, valamilyen megoldást mindig lehet majd találni. Vagy csak egyszerűn tanácsot, útbaigazítást nyújthatnak a hozzájuk forduló polgárnak. Nagy terveket nem sző a falu vezetősége, mert nagyon sok minden, elsősorban az anyagiak, nem tőlük függenek, de annyi biztos, hogy minden lehetőséget ami a közösség javára van, kihasználnak.
A Helyi Közösség Tanácsának tagjai: Palatinus Ervin elnök, Sztojkó József, a matematika és számítástechnika professzora, a Városi Tanács tagja, Vidrács Krisztina, okleveles tanító, képviselő a Városi Képviselőtestületben, Molnár Attila kémia-és biológiaszakos tanár, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, Borbély Tivadar újságíró, fotós, Bodó Poturica Mária óvónő, Hallai Mihály nyugalmazott építészeti technikus, Ispánovics Endre, globális gyógyszeripari cég középvezetője, Süveg Hilda, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tagja, Nagy József, nyugdíjas, Kardos Emese, vállalkozó.
Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Kovács Nándor, magánvállalkozó, Csíkos Marika, a Császárkert Kft. Dolgozója és Radosavljević Davor, a muzslyai Krasnica Vadászegyesület elnöke.
- Molnár Aranka