Minden szeptember 1-jét alig várják a gyerekek, a szülők és a tanárok is, de a 2020-as év szeptembere lehet, hogy a legjobban várt hónap. Már egész nyáron a hírek tele voltak kérdésekkel, hogy hogyan fog indulni az iskola. Márciustól az iskola távoktatásként működött az év végéig, júniusig. A távoktatásnak mindenki szerint voltak előnyei, de hátrányai is. A kis elsősök, akik először ismernék meg az iskolát, a szüleik kihangsúlyozták, hogy mindenképpen jó lenne a kisdiákoknak az iskolában kezdeni az oktatást. Így augusztus végére a koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvezőbb, és jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. De halljunk erről többet a Szervó Mihály Általános Iskola igazgatójától, Molnár Attilától.
– Milyen lesz a kezdet?
– Amilyen bonyolultnak tűntek a kormány protokoljai a járvány elleni védekezést segítő teendőkről, annyira nem lesz zűrös a magyar tagozatokban. Minden osztályban a szülők és a gyerekek nyilatkoztak, és mindenki vissza akar térni az iskolapadokba, senki sem választotta a távoktatást. Nem lesz nehéz megoldani az egészet, mert minden magyar osztályban a diákok száma nem nagyobb 18-nál, így nem is kell csoportokra osztani őket. Normálisan marad a két váltás, ahogy ez eddig is szokás, és minden héten fogjuk azt váltani, pont mint eddig. Ami változás, hogy az órák 30 percesek lesznek, és az alsósoknak mindig 4 órájuk lesz, ritkábban 5, a felsősöknek pedig mindig 6 órájuk lesz. A felsősöknél nehéz beilleszkedni ebbe a 6 órába, mert elvileg nekik inkább naponta 7 szokott lenni, de az előírások szerint a testnevelés, műszaki oktatás, informatika, rajz és ilyen tantárgyakból kevesebb óra lesz, amit majd kéthetente pótolnak, vagy a váltások között, ha szükség van arra.
– Milyen új módszereket vezetnek még be?
– Ami persze új és kötelező, az a maszk viselete. Bármilyen maszk számításba jöhet, de tudomásom szerint a háromrétegű maszk ára sem oly magas, mint ahogy a hírekben leadták. A tanárok vizírt viselhetnek, amely alatt lehúzhatják a maszkokat az orrukról. A diákok az iskolába egy „dezobariérán” mennek be, a bejáratnál fertőtlenítik a kezüket. A szünetekben és a váltások között viszont a takarítók fertőtlenítik az asztalokat, kilincseket, az illemhelyet. Az ablakok állandóan nyitva lesznek. Ami az alsósoknak nem új, de a felsősöknek az lesz, hogy egy tanteremben fognak tartózkodni az órák alatt. Mindenkinek megvan a saját osztálya, és a tanárok sétálnak. Ami még új lesz a diákok számára, hogy a szünetek nem a megszokottak lesznek. A 2. óra után az 5. és 7. osztály megy ki nagyszünetre, a 6. és 8. osztály uzsonnázik. Aztán viszont a 3. óra utáni szünetben az 5. és 7. osztály uzsonnázik, a 6. és 8. osztály megy ki szünetre. Az illemhelyre is egyesével lehet menni szigorúan betartva a szabályokat. Az 5 perces szünetekben nem hagyhatják el a gyerekek az osztályt. Ügyeletes tanárok ellenőrzik a szabályok betartását. Ami a tanároknak is új lesz, hogy a tanáriban csak az a tanár mehet be és ülhet, akinek lyukas órája van – az egyszerre maximum 2 tanár szokott lenni. Ugyanúgy a tanárokkal a gyűlést muszáj az udvarban tartani, tehát nem a megszokott módon.
– Van-e lehetőség kint tartani órákat?
– Iskolánk mindkét épülete rendelkezik nyári tanteremmel, és emellett még az iskolaudvarban padok is vannak szerteszét, úgyhogy erősen ajánlottam, hogy minden óra alatt valaki használja a kinti tantermet, ameddig az időjárás megengedi.
– Mi a szülők feladata?
– Alapfontosságú, hogy a szülő otthon mindennap iskolába indulás előtt megmérje a gyerek lázát. Fontos, hogy a szülő felelős legyen, és a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedje iskolába. Ha mégis a gyereknek az iskolában jelentkeznek a tünetek, a tanár, aki észreveszi, külön tanterembe irányítja, ahol elszigetelve várja a szülőt, hogy jőjjön érte. Különben a szülő nem léphet be az iskola épületébe. Az iskoláig kísérheti a gyereket, és előtte várhatja meg. Ha beszélni szeretne az osztályfőnökkel, azt is kint várja. Ha az adminisztratív munkással van dolga, akkor szól a takarítónak, és megvárja, mikor mehet be. Akinél otthon a családtagok közül valaki koronavírus-fertőzött, azonnal jelenteni kell az iskolában, és az olyan diákoknak távoktatás lesz szervezve, tilos az iskolába jönni.
– Napközi lesz-e?
– Napközi csak az iskolánk Szervó Mihály utcai épületében lesz, és csak azok számára, akik mindkét szülőtől bizonylatot hoznak, hogy dolgoznak, és hogy a gyerekkel tényleg nincs ki otthon maradjon iskola után.
– Ha mégis megjelenik a járvány esetleges második hulláma, mi a teendő?
– Az iskola és a pedagógusok felkészültek arra az opcióra is, ha netán bekövetkezne. A vészhelyzet alatt a pedagógusok óriási tapasztalatot szereztek a tantermen kívüli, digitális oktatásban. Amit egyeztettünk, hogy ha online kell végezni a tanítást, akkor mindenki a Google Tantermet fogja használni. De reméljük, hogy a megfelelő óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése.
- Rice Májér Klementina