Nagykorúvá vált a motoros találkozó


          Sikeresen fejeződött be a muzslyai Road Flyers Motoros Klub motoros találkozója, ez volt a 18. alkalom, amelyre az ország minden tájáról érkeztek a motorosok, sőt a környező országokból is voltak részvevők. Sokan jöttek Szlovéniából, Magyarországról, de képviseltették magukat szép számban a klub romániai barátai is.

          Az idei motoros találkozó két napos volt, viszont a távolabbról érkezők már csütörtökön befutottak. A helyszín ezúttal is a szépen elrendezett, egykori parti iskola környéke, parkja volt, de a közelben lakók a kertjeiket is felajánlották, mert a sátraknak kialakított hely gyorsan betelt, szűknek bizonyult.

          A motoros találkozó első napján, pénteken a Lucky Cash és a ProRock együttes szórakoztatta a vendégeket, míg tegnap este az Atomsko sklonište tribute band és a Sveti Gral zenekar koncertezett. Az idén is voltak motoros játékok, amelyekre évről évre készülnek a házigazdák, sok új szórakoztató elemmel gazdagítva a társalgást. A vendégeknek egy kis felfrissülést is biztosítottak a házigazdák, a nagybecskerekiek közkedvelt fürdőhelyén, a homokoson is jártak a motorosok.

  • Kónya-Kovács Otília