Műfüves focipálya – ajándék a muzslyaiaknak


            A muzslyai Lehel Sportközpont szemszögéből sikeresnek mondható az elmúlt év, hiszen egy új, műfüves pályát kaptak ajándékba. Bizonyára sok fiatalnak vált emlékezetessé 2020. december 22-e, amikor felavatták a kisfocis pályát, és egy baráti mérkőzést lejátszhattak a legfiatalabbak.

             A topolyai TSC Akadémia egyik alközpontja a muzslyai Lehel Labdarúgóklub, és ennek köszönhetően épült meg Magyarország Kormányának támogatásával a focipálya, amely értéke mintegy 55 ezer eurót tesz ki. Tölgyesi Huba, a TSC marketingmenedzsere elmondta, hogy folyamatosak az alközpontok fejlesztései, igyekeznek segíteni a kluboknak.

            – A fő célunk, hogy a gyerekek minőségesen és megfelelő környezetben tudjanak labdarúgással foglalkozni, edzeni. Tudni kell azt is, hogy az ilyen alközpontokban pályán kívül általunk vezetett edzők is dolgoznak, tehát megfelelő szakemberek fognak a gyerekekkel foglalkozni. A másik fő célunk, hogy ezáltal a tehetségek minél jobban felszínre kerüljenek, akik esetleg a későbbiekben tudnak csatlakozni a TSC-hez, és a mi Akadémiánkhoz. Egy ilyen műfüves kispálya értéke mintegy 55 ezer euró, és ebből az összegből sikerült kiépíteni ezt a mintegy 40 méter hosszú és 20 méternyi focipályát – mondta Tölgyesi Huba.

            A házigazdák nevében Sztojkó József, a helyi közösség- és a városi tanács tagja köszönte meg az adományt, hogy egy  ilyen szép sportpályával gazdagították a Lehel Sportközpontot.

            – Muzslyán, de Nagybecskereken is egyre népszerűbb a futball  mint tömeges sport, így a Lehel is dicsekedhet azzal, hogy nagyszámú, bejegyzett labdarúgója van, ugyanis 130 aktív focistát számlál a klub. Ebből 90 kiskorú labdarúgó, akikkel külön foglalkoznak a hozzáértők. Az ajándékba kapott műfüves pályáért nagyon hálásak vagyunk, mert hozzájárul majd ahhoz, hogy minőségesebbek, biztonságosabbak és biztosan sikeresebbek lesznek az edzések is. Valójában nagy jelentősége van, nemcsak a Lehel, Muzslya szemszögéből, de a városra tekintve is, hiszen ritkaságszámba mennek az ilyen sportpályák, nagy előszeretettel használják majd – nyilatkozta Sztojkó József.

Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere elmondta, hogy a Bega menti városban összesen 6 labdarúgó iskola működik, és szinte mindegyik a játszótér hiányában szenved. Most Muzslyán ez a gond megoldódott, köszönve a klubok együttműködésének, a TSC segítségének, egy nagyon minőséges pályát vehetnek birtokukba az edzések során a gyerekek. Hozzáfűzte, hogy Nagybecskereken valóban az egyik legnépszerűbb sportnak számít a labdarúgás, hiszen mintegy 30 klubról tudnak, amelyekben mintegy 2500 bejegyzett játékos edz, és a város területén mintegy negyven füves pálya is létezik, és igazán ez számít az egyik legtömegesebb sportnak a városban.

Nagybecskerek egyébként jövőre, 2021-ben Európa Sportvárosa lesz, és a sportok népszerűsítése is a feladataik között szerepel, hogy teljes egészében felújíttassák a központi labdarúgópályát, amelyet az idei, járványos évben nem sikerült befejezniük.

Váci Mihály, a Lehel Labdarúgó Klub elnöke örömét nem leplezve mondta el, hogy bizonyára a jövőben még több fiatal kíván majd a klubjukhoz csatlakozni, hiszen a feltételek mind jobbak ehhez a legnépszerűbb sportág műveléséhez. A műfüves pályáért nagyon hálásak, nemcsak a klub tagjai, hanem bizonyára a falu polgárai is magasra értékelik ezt az anyaországi támogatásból megvalósított létesítményt. Mint kifejtette, ezzel nem állnak le, továbbra is azon tevékenykednek, hogy továbbra is jobb edzési lehetőségeket biztosítsanak, így a terveik között szerepel, hogy bevonják ezt a műfüves kisfoci pályát, amivel teljesen megoldanák a téli időszakban az edzéseket.

Kurunczi Csaba, az egyik edző, aki a legfiatalabbakkal van megbízva, örömmel nyugtázta, hogy ezzel a műfüves pályával nagyon sokat kaptak, hiszen ezentúl nem kell más klubok termeit, edzőpályáit bérelni, máshol gyakorolni, hanem a helyszínen tudnak edzeni a focisták. Köztudott, hogy Muzslyán nagyon népszerű ez a sport, és a gyerekek tömegesen járnak az edzésekre. Már női csapatuk is van, hiszen mintegy 30 kislány is játszik a Lehel színeiben. Jelen pillanatban egy kis, úgymond, téli szünidőt kaptak a labdarúgók, így január 15-éig tart a pihenő, de azután újult erővel folytatják a munkát, az edzéseket, hiszen több ligában, szinte a legfiatalabbaktól a felnőtt csapatokig minden korosztályt versenyeztetnek is.  

            A szülők ugyancsak hozzájárulnak a klub minél hatékonyabb munkájához, hiszen a gyerekeket rendszeresen járatják az edzésekre, és más tevékenységekben is lehet rájuk számítani. Ők is együtt örülnek a gyerekekkel, hogy immár ezen a szép, műfüves pályán tudnak edzeni a csemetéik, természetesen bízva abban, hogy ez hozzájárul a sikereikhez is.

            A gyerekek jól tudják, hogy mennyire fontos, hogy – ha csak lehetséges –  elkerüljék a sérüléseket, a műfüves pályán történő játszás, edzés pedig sokkal biztonságosabb.

            A legfiatalabb focisták ténylegesen is felavatták az ajándékba kapott pályát, hiszen a Lehel és a TSC legifjabb csapatai játszottak egy barátságos mérkőzést, noha a végeredmény ezúttal igazán nem számított, mégis meg kell jegyezni, hogy valóban profi módon rúgták a bőrt a 7-8 éves gyerekek, mindkét csapat 3-3 gólt lőtt.

  •            Kónya-Kovács Otília