A nemrégen alakult helyi Kövirózsa 023 Környezetvédelmi Egyesület közreműködésével fásítási akciót szerveztek a Hófehérke Óvodában. Az egyik csoport gyermekeit is bevonták a tujafacsemeték ültetésébe, így mindegyik gyermek kapott egy-egy fát, amelyről a jövőben gondoskodni fognak. Alakulása óta az egyesületnek ez volt az első nagyobb megmozdulása, amikor 21 facsemetét ültettek el az aktivisták és a gyermekek közösen. A Hófehérke Óvodában nagy örömmel fogadták a kezdeményezést, és a gyerekek nagy érdeklődéssel, szorgalmasan vették ki részüket a faültetésben. Bognár Erzsébet, főnevelőnő elmondása szerint a gyerekek ilyen téren nagyon fegyelmezettek, és bizonyára mindent megtesznek, hogy a facsemetéket megvigyázzák, hiszen rájuk nagy szükség van, mert az óvoda körül elég kevés fa található.
Barna Mária, a Kövirózsa Egyesület elnöke elmondta, hogy egy cikk keltette fel a figyelmüket, amely szerint Finnországban egy kísérlet során minierdőket telepítettek az óvodák környékére, és a gyermekek immunrendszere megváltozott. A terveik között szerepel az ilyen és hasonló fásítási akció sorozata a közeljövőben. Iskolákban, óvodákban, de ugyanakkor a környezetvédelem terén számtalan rendellenességre is fel szeretnék hívni a polgárok figyelmét, mint például a Linglong vállalat és az épülendő autópálya közelsége. Gyalogos kirándulásokat, természetjárást is szerveznének, de kerékpáros túrákat is terveznek, és azon fáradoznak majd, hogy a régen megígért kerékpárút ne csak megvalósulatlan álom maradjon. Az akció sikerességéhez hozzájárultak az egyesület tagjai önkéntes munkájukkal, de ugyanakkor az egyesületet támogatta a nagybecskereki kommunális rendőrség, a belgrádi ASC Garden kertészet és a Birooprema könyvesbolt.
- Kónya-Kovács Otília