A Szervó Mihály Általános Iskola kisérettségizői a nemrégiben ünnepi búcsúest keretében elköszöntek a tanítóktól, az osztályfőnököktől és a tanároktól. A rövid búcsúbeszédek, szavalatok és énekek után kiosztásra kerültek a dícsérő- és köszönőlevelek, a Vuk-diplomák, illetve az évfolyam diákjának járó elismerések. Az évfolyam diákjai Sarnyai Valentin és Szőnyi Aleks lettek, az évfolyam sportolójáért járó elismerést pedig Séra Attila érdemelte ki. Vuk-diplomában László Laura, Marija Pajčić, Lana Lončarski, Marko Đukić, Mellár Dávid, Tóth Martin és Koppi Vilmos részesültek. Molnár Attila, iskolaigazgató a kisérettségizőknek sikeres középiskolai éveket kívánt, majd hozzátette, hogy az iskola ajtaja mindig nyitva lesz előttük.
Borbély Tivadar