A közép-bánáti Szórványközpontban a „papírmunka” került előtérbe


            Vajdaságban öt Szórványközpont működik, egyik székhelye – a közép-bánátié – Muzslya. A helyi közösség épületében működő Szórványközpont vezetője Juhász Törköly Krisztina, aki elmondta, hogy az adott helyzetben a munka egyik része lecsökkent, ugyanis rendezvényeket nem lehet szervezni, viszont a papírmunkákra nagyobb hangsúlyt fektetnek. A különféle dokumentumok rendszerezése van folyamatban, a pályázatok elszámolásának is az ideje az év vége.

            Az év elején még meg lehetett tartani néhány rendezvényt, majd amikor a járványhelyzet kissé enyhült, egyes egyesületek ugyancsak megtartották rendezvényeiket, természetesen némiképp szerényebb tartalmakkal. Ezekre a nyár elején, illetve  szeptemberben került sor.

            A közép-bánáti régióból a muzslyai központba mintegy 25 egyesület irányul, ezek pedig az erzsébetlaki, lukácsfalvi, szentmihályi, nagybecskereki, magyarittabéi és muzslyai szervezetek. Természetesen a kisebb településeken, ahol igencsak fogyóban van a magyarság, az egyesületek vezetői kihagyták a rendezvények megszervezését, inkább arra összpontosítottak, hogy minél több eszközt próbáljanak beszerezni, amelyekkel az enyhülés után, újult erővel tovább folytathatják a munkát.

  • Kónya-Kovács Otília