Muzslyán ötödik alkalommal rendezték meg a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium és a helybeli Emmausz Fiúkollégium végzős tanulóinak szalagavató ünnepségét. Az ünnepség előtt szentmisét szolgáltattak a Szűz Mária Szent Neve templomban, mely keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta a jelenlevőket és a szalagokat. A szentmise után a kollégium tornatermében ünnepi műsorra került sor, mely elején a szülőket, nagyszülőket és az egybegyűlteket Halász Angéla, a leánykollégium nevelője és Sztoján atya, a fiúkollégium igazgatója köszöntötték, majd a fiataloknak sikeres pályaválasztást kívántak.
A műsorban elhangzottak Csillag Anita és Móric Dávid búcsúbeszédei is, amelyben a 15 leány és 13 fiú az eddigi otthonuk, nevelőik és kollégiumtársaik előtt tisztelegtek. Ezt követően a harmadikos diákok is elbúcsúztak végzős társaiktól, végül pedig sor került a szalagok feltűzésére, a pezsgőkoccintásra és a bálozók hagyományos táncára.
- Borbély Tivadar