November legvégén tartották meg Temerinben a hagyományos, sorrendben 33. Tini Fesztivált. Az idei rendezvényen 21 fiatal énekes lépett színpadra, köztük a muzslyai Zombori Laura is, aki a zsűri értékelése szerint különdíjban részesült. Laura a helybeli Szervó Mihály Általános Iskola tanulója. Mint mondja, az énekléssel már kiskorában megbarátkozott, intenzívebben pedig kilencévesen kezdett el foglalkozni vele.
– Szeretek énekelni, mert megnyugtat. Boldoggá tesz, és olyan érzelmeket, érzéseket ébreszt fel bennem, amelyek a törekvésre bátorítanak. Az ötlet, hogy jelentkezzek az idei Tini Fesztiválra, az egyik kedves rokonomtól ered, akinek ezúton is szeretném megköszönni a bátorítást. A fesztiválon különdíjban részesültem. Nagyon jól estek a zsűri tagjainak a szavai, amelyek szerint nagy hangerővel, gyönyörű hangszínnel vagyok megáldva, és nagyon muzikális volt az előadásom. A jövőben is szeretnék énekléssel foglalkozni. Kihasználnám az alkalmat, hogy megköszönjem a szüleim, rokonaim, barátaim és a többi versenyző támogatását – tette hozzá a muzslyai lány.
Laura Rúzsa Magdi Aprócska Blues című dalával lépett fel. Azért választotta ezt a számot, mert nagyon a szívéhez nőtt, megtalálta benne önmagát, és a saját zenei stílusához tartozik. A Muzslyai Újság szerkesztősége gratulál, és további sikereket kíván!
- Borbély Tivadar
