Jót tenni – emberbaráti cselekedet


         Rendhagyó eseményen vehettek részt mindazok, akik november 27-én ellátogattak a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermébe. Ugyanis színpadra léptek a muzslyai Hófehérke óvoda növendékei abból a célból, hogy a belépődíj összegét (amely önkéntes adomány volt – szerz.megj.), az intézmény megsegítésére fordítsák. A teltházas közönséget Juhász Brigitta, a helybeli óvoda főnevelőnője köszöntötte, majd következett a várva várt műsor, amelyben a gyerekek a bölcsődétől az iskola előkészítő csoportig – magyar és szerb nyelven – szavalatokkal, énekkel és tánccal léptek fel.

         A gyermekek nagyon várták már, hogy a szeretteik előtt bemutassák mindazt, amire az elmúlt néhány hétben oly lelkesen készültek. A legizgatottabbak a bölcsődések voltak, de ez érthető is, hiszen ez volt az első ilyen jellegű megjelenésük a nagy színpadon. A műsor végén a közönség vastapssal jutalmazta meg az est fellépőit.

         Végezetül, álljon itt az óvónők neve, akik lelkesen készítették fel a gyerekeket: Szarvák Cecília, Pintyér Márta, Gyarmati Lívia, Jasmina Vojnović, Danijela Blagojević, Jelena Babović, Bodó Poturica Mária, Rúzsa Lídia, Kurunczi Valéria, Váci Tímea, Marija K. Sabo, Tanja Sabo, Szitás Magdolna és Juhász Brigitta. Az előadás lebonyolításában segítséget nyújtott a Muzslai Petőfi Sándor MME, a Muzslyai Ifjúsági Fórum, a ZOKI üzlet, Molnár Lábadi Csilla, valamint Borbély Tivadar, a közép-bánáti Szórványközpont munkatársa is. A begyűjtött pénzösszeget az óvoda keretén belül lévő játékalkalmatosságok felújítására fogják fordítani.

  • Borbély Tivadar