Kategória: Események

Don-Bosco-fokep

Don Boscoval együtt

   Bosco Szent János a torinói egyházmegyében levő Castelnuovo közelében született 1815. augusztus 16-án. Ifjúkorában nehéz élet jutott osztályrészéül. Pappá szentelése után minden erejét az ifjúság nevelésére szentelte.    Megalapította a Szalézi Szent Ferenc, illetve Mária, a keresztények segítője Leányainak Társaságát. Ezekben tanította az ifjúságot mesterségre és keresztény életre.      Életének utolsó éveiben sokat ….  Read More

Felnőttképzés - Cserkészek

Felnőttképzés volt a cserkészeknél

   A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség második felnőttképzést indította meg 2019 novemberében. Első alkalommal Horgoson a Domus Pacisban tartottuk a képzést, amelynek központi témái a cserkészet alapjai és gyakorlati tudnivalói voltak. A résztvevők kirándultak, tüzet gyújtottak, főztek és útjelekkel tájékozódtak.    A képzés második alkalmára 2020. január 31-e és február 2-a között került sor a muzslyai ….  Read More

126 éves a muzslyai iskola

Megünnepeltük iskolánk napját – 126 éves a muzslyai iskola

   A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola mindkét épületében kreatív műhelymunkákkal, ügyességi játékokkal és tartalmas bemutatókkal ünnepelték meg az iskola napját. Az alsós és felsős tanulók számára a délelőtt folyamán rendezett többórás játékos és vetélkedős események után sor került a tanintézmény ünnepi műsorára a színültig megtelt Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében.    A megjelent tanulókat, ….  Read More

Évadnyitó - Muzslyai Petőfi Sándor MME

Évadnyitó a Muzslai Petőfi Sándor MME-ben

Aranyplakettek a sokévnyi tevékenységekért    November 30-án a Muzslai Petőfi Sándor MME tagsága megrendezte a hagyományos évadnyitó műsorát, mely keretében bemutatkoztak azon szakcsoportok lelkes és tehetséges tagjai, akik a magyarság kultúrájának és hagyományának  ápolására és továbbéltetésére, a fiatalok nevelésére, valamint a nemzeti örökségek megőrzésére törekednek. A művelődési egyesület nagytermében megjelent közönséget Dobó József, a művelődési ….  Read More

Zenés irodalmi est

Zenés irodalmi est volt Muzslyán

   Örök partunk címmel tartottak rendhagyó irodalmi estet 2019. november 22-én a Muzslai Petőfi Sándor MME könyvtártermében, ahol a helybeli és környékbeli irodalomkedvelők Balogh Istvánnal, költővel, íróval, publicistával ismerkedhettek meg, aki először volt a Sziveri János Művészeti Színpad vendége. Az est folyamán Kónya Sándort, versénekest, népdalgyűjtőt is köszönthették, aki már több alkalommal is fellépett a ….  Read More

Rákóczi Szövetség munkatársai Gáspárdy László

A közép-bánáti gyerekek is megkapták az iskolakezdési ösztöndíjakat

   A Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében 2019. november 21-én este adták át az iskolakezdési ösztöndíjakat a helybeli, a nagybecskereki, az erzsébetlaki és szentmihályi elsős diákoknak.    A gyerekeket és szüleiket elsőként Molnár Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja köszöntötte, majd a budapesti Rákóczi Szövetség munkatársai Gáspárdy László és Aradi Márk adták át a 10 ….  Read More

szeretetház

Néha történnek váratlan események

   Muzslyán a 2006 – ban  megalakult Szent  József Kolping család tagjai közül többen  is  összejöttünk  azzal a  szándékkal, hogy a falu életét előbbre mozdítsuk  valamiképpen – mezőgazdaságilag, kézműves   vagy  szociális úton.  A csoport adatgyűjtésbe  kezdett, mi  mindenre  is  lenne  szükség, hisz már akkor a lakosság nagyobb része idősebb korú volt, sok anyagi  támogatásra lett ….  Read More

Márton-napi borkóstoló

Márton-napi borkóstoló – kilencedszer

   A muzslyai Szent Márton Borkedvelők Egyesülete immár 9. alkalommal szervezte meg a Márton-napi borkóstolót, amelyre első alkalommal meghívták a kívülállókat is, azokat, akik nem borászok, nem vittek bort az újborok megmérettetésére, viszont borkedvelők a javából. A környékbeli borászok is elküldték a boraikat a kóstolóra, és négyszer négy tagú zsűri bírálta el a beérkezett mintákat. ….  Read More

Aszfaltozás

Faluszépítés a lehetőségekhez mérten

   Búcsútól búcsúig szól a Helyi közösség tanácsának a jelentése, hisz akkor tartják meg a testület díszülését és a polgárok, vendégek jelenlétében hangzik el a beszámoló. „Nem könnyű dolog vezetni a települést, amikor a helyi közösségnek nincs saját pénzforrása, mindenért a város vezetőségét kell kérni, a képviselőtestületben hozzák meg a döntéseket” – nyilatkozta Palatinus Ervin,  ….  Read More

Megemlékezés

Az ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek

November 2-án emlékezett meg Muzslya helyi közösség tanácsa és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) muzslyai helyi szervezete az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokról annál az emléktáblánál, amelyet a helyi közösség tanácsa 10 évvel ezelőtt állíttatott Budai József, Kanász Antal, Kovács József, Márton István, Simon Dezső és Sörös Imre muzslyai magyar ártatlan áldozatok emlékére, akiket 1944 őszén ….  Read More